Hirdetés
Hirdetés

KuplungSoundsGood! – Minifesztivál a CAFe Bufapest helyszíneként

soerii_poolek.jpg

A Kuplung 2004-ben az első romkocsmák között nyitotta meg kapuit, majd tudatos építkezés során jutott el oda, hogy mára a szezonban heti öt napon át élőzenés produkciók lépnek föl. Idén a népszerű koncerthelyszín és romkocsma a CAFe Budapest helyszíneként olyan programot állított össze, amely kifejezi és megtestesíteni elkötelezettségüket a hazai kortárs könnyűzenei kultúra, a dalszerzés és az előadóművészet együttélése, a hangszeres zene népszerűsítése mellett. A produkciók mindegyike egyedi és egyszeri, a zenekarok számos meglepetéssel és exkluzív műsorral készülnek a fesztiválra. Mindezt négy napba sűrítve, változatos közreműködőkkel, plusz egy különleges születésnapi bulival. A programokról további információ a hajtás után! (Fotó: Soerii & Poolek Facebok, Donka Panna) 

Október 19, csütörtök – Belau, Mary Popkids 

A Belau elvágyódósan romantikus modern popzenét játszik, amely különböző elektronikus műfajokból táplálkozik. A zenekar duó, élő felállásában viszont kvartettként működik. Nem is akárhogy. A banda két évvel ezelőtt alakult és idén tavasszal az év elektronikus albuma vagy hangfelvétele kategóriában kiérdemelte a Fonogram-díjat. Zenéjük a saját meghatározásukban sundowntempo stílusú, ami természetesen a lemenő nap sugarai hozta hangulatot idézi meg, hogy újra és újra elárassza a szíveket elegánsan nyárias dallamokkal és keserűen édes érzésekkel távozzon a közönség. A dalok Szécsi Böbe varázslatos vokáljával kelnek életre!

A Mary Popkids discopop zenekar a jövőből: az indie-pop vonulat egyik legigényesebb zenét játszó és legreménytelibb magyar képviselője, akik saját stílusukat sokszor future-popként definiálják. Van itt minden: funky, blues, soul, elektro, és persze minden egyirányba, a jövőbe mutat. Ja, és talán nem véletlen, hogy 2017 tavaszán az ő dalukat választották az idei Sziget Fesztivál himunszának. A Kuplungban a CAFe Budapest Fesztivál alkalmából számos meglepetéssel készülnek, ritkán hallott dalokkal és vendégzenészekkel örvendeztetik majd meg a közönséget. És ahogy a jövőt sem lehet megállítani, úgy az ő himnuszuk sem maradhat el. 

Facebook-esemény itt

Október 20, péntek – Saverne, Sena 

A Saverne az elektronikus zene és a klasszikus énekes-dalszerző esztétika találkozási pontja, amely live actként mindig különleges élményt nyújt. A koncertek hangulata a pszichedéliától a veretésig, a recsegős törött ütemektől a lírai dalokig tart. A tapasztalás lenyűgöző, hiszen a szerzői identitás minden dalon átjön, az egész pedig pont úgy hat, mint egy kisklubos rockkoncert, csak épp a zene elektronikus. A CAFe Budapest Fesztiválra a Saverne meglepetésvendéggel és külön erre az alkalomra kifejlesztett vadonatúj látványvilággal, különleges fénytechinkával és persze a crossovernél is crossoverebb dalokkal készül.

A ghánai születésű Sena Dagadu 2002 óta meghatározó alakja a budapesti zenei életnek. Két szólólemez, négy Irie Maffia-album és számtalan kirobbanó siker után ismét új albummal jelentkezik. A Feathers minden dala az énekesnő saját zenei alapjaiból táplálkozik, a lemezt pedig élőben rögzítették. A budapesti klubközönség a Café Budapest Fesztiválon olyat láthat és hallhat, amit eddig nem, hiszen Sena nagyzenekari felállásban, vendégzenészek és különleges show keretében mutat nekünk valami egészen újat. Olyat, ami minden ízében budapesti, gyökerei afrikaiak és az egész hamisítatlanul rock and roll. A többi legyen meglepetés!

Facebook-esemény itt

Október 21, szombat – The Bluebay Foxes, Esti Kornél 

A The Bluebay Foxes neve a budapesti underground indie-rock szcénában már ismerősen cseng. Nem csoda, hiszen tucatnyi sikeres klubkoncerttel és két kiváló single anyaggal a hátuk mögött már saját kialakult és elkötelezett rajongótáborral rendelkeznek. Egyedi hangvételük mindig garancia egy kiemelkedő hangulatú koncertre. Eddigi sikereiken felbuzdulva a banda idén ősszel megjelenteti első EP-jét, ezt pedig itt mutatják meg először! A lemez hamisítatlanul hozza majd a klubkoncertek hangulatát, megszólalását és a zenekar átütő energiáját. Az idei CAFe Budapest Fesztivál alkalmából rendezett ünnepi kislemez-bemutatón olyan dalok is felcsendülnek, amiket a közönség még sosem hallhatott, és természetesen a közönség kedvencei sem maradnak el.

Az Esti Kornél zenekar több mint egy évtizedes fennállása alatt megjárta már a Sziget Nagyszínpadát, a Budapest Parkot, tizedik születésnapját az Akvárium Nagyhallban ünnepelte, és egy igazán különleges, teltházas akusztikus koncert is van már a hátuk mögött, aminek a Művészetek Palotája adott helyszínt. Most azonban valami egészen mást és teljesen újat csinálnak, amilyet még soha. A Kuplungba a CAFe Budapest Fesztivál alkalmából olyan műsort hoznak, amin még a legrégebbi rajongóik is meg fognak lepődni. Egy sosem látott-hallott koncertműsort, amelynek felében a legnagyobb slágereik mellett saját kedvenc dalaikat játsszák. Másoktól, máshogy: kedvenc hazai és külföldi zenekaraiktól dolgoznak fel dalokat. A végén úgyis mindenki fejében csak az a kérdés marad, mennyire szeretné ezt a zenét a legnagyobb magyar írók egyike?

Facebook-esemény itt

Október 22, vasárnap – Soerii & Poolek 

A Soerii & Poolek minden koncertje maximális megőrülés és extatikus hangulatérzés, minden szinten szinte minden! Aki életében ordította már az éjszakába a Maximális Extázist (tegye a szívére a kezét mindenki!), az pontosan tudja, miről szól ez. Az őrület vibrációs csiszolóként megy végig a szürkeállomány barázdáin, miközben a színpadon egy hatalmas csirke ugrál önkívületi állapotban. Arra is bizonyosan számítani lehet, hogy nincs két ugyanolyan koncert, ezek a srácok aztán kukorékolásból sem ismerik a hakni fogalmát. A fesztiválra a szokottnál is különlegesebb műsorral készülnek, vadiúj látvánnyal, táncosokkal, jelmezekkel és persze ajándékokkal és meglepetésekkel, amit nem fognak előre kikotyogni. A buli azért is különleges, mert egyben a Kuplung szülinapi babazsúrja is, segítsetek nekünk méltóképpen megünnepelni!

Facebook-esemény itt

Advertisement
38,995KedvelőTetszik
3,061KövetőKövetés
3,850FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló