Hirdetés
Hirdetés

Különleges hibrid műsorral érkezik Carl Cox a Budapest Parkba július 12-én

Carl Cox az elektronikus zene úttörője, az acid house veteránja, a techno bajnoka és Ibiza királya, munkássága megkerülhetetlen. Ezúttal is csavar egyet a potméteren, és egy különleges, hybrid set névre hallgató műsorral érkezik július 12-én a Budapest Parkba, ami ismét egy új szintre emeli a produkciót, ugyanis a DJ set és az élőzenei elemeket vegyíti majd.

Hirdetés

Az Angliában nevelkedett Carl Cox mindössze 15 évesen vásárolta meg magának első lemezjátszóját, és a diszkó volt az első stílus, ami magával ragadta. A ‘80-as évek elején aztán – ahogy a legtöbb londoni DJ – egészen más utakra tévedt, és sokkal inkább a New York-i hip-hop, az elektronikus zene és az igazi zenei ritkaságok, ínyencségek felé vette az irányt. Hamar az akkoriban éppen virágzó brit rave szcéna úttörőjévé vált. Olyan zenetörténelmi pillanatok fűződtek már ekkor a nevéhez, mint a Danny Rampling-féle Shoom nyitóestéje vagy éppen a Sunrise rave-n történt bravúrja, amikor már egy harmadik lemezjátszón folytatta szettjét, 15.000 embert megtáncoltatva.

Sokak számára már ezek a sikerek is bőven elégnek bizonyultak volna, de Carl Cox sohasem nyugszik. 1991-ben megjelentette első saját trackjét I Want You címmel, ami azonnal a brit slágerlistákra is felkerült, amelyet további két dala követett. De ahogy egyre nagyobb teret nyert a kommerszebb trance és house, Carl Cox inkább visszatért az underground techno gyökereihez. 1995-ben megjelent mixtape-je (F.A.C.T.) igazi klasszikussá vált, és világszerte több mint 250.000 példányban kelt el, ‘96-os EP-je (Two Paintings and a Drum) pedig újra a brit eladási listákon bukkant fel.

Mindezek mellett persze lehetetlenség nem kitérni Ibizára, hiszen Carl Cox 15 (!) éven át volt rezidens a Space-ben. 2001 és 2016 között a gondosan kurált line-uppal – hangsúlyt fektetve a legmenőbb feltörekvő nevekre is –  mindig is arra törekedett, hogy a klubélet élvonalában maradjon, és ezzel Ibiza történetének legsikeresebb rezidenciája is az ő nevéhez fűződik.

Carl Cox tehát többszörösen beírta magát az elektronikus zene történelmébe, és nem meglepő, hogy a mai napig a világ egyik legkeresettebb DJ-je. Neve olyan fesztiválokkal fonódik egybe, mint az Ultra vagy a Burning Man, de emellet saját kiadót is vezet, szabadidejében pedig másik nagy szenvedélyének, az autó- és motorsportoknak hódol. Még a covid évében sem pihent: heti rendszerességgel jelentkezett live streammel, amellyel egy díjat is bezsebelt, az epizódokat pedig világszerte millióan látták, ezen kívül pedig megírta első önéletrajzi könyvét is. Mindemellett az új zenékre is jutott ideje, illetve élő produkcióját is teljesen újragondolta. Így született meg a “hybrid set”, amely a klubzene fejlődése iránti szenvedélyét tükrözi. Karrierje tehát ismét egy fordulóponthoz érkezett, és újabb területen vált igazi úttörővé.

Ahogy ő fogalmaz:

“Késztetést érzek arra, hogy kiálljak és megmutassam az embereknek, miért csinálom ezt az egészet még mindig. Kilépek a DJ-k világából, és belekóstolok abba, milyen élőzenei előadónak lenni. Ez újabb kapukat nyit ki, nincsenek határok, és pont ezt szeretem benne. Egyszerre DJ-zek és új zenéket is csinálok.”

A hibrid elnevezés arra utal, hogy Carl Cox új műsorában teljesen élőben játszik, dobgépet, szintetizátorokat és egyéb eszközöket is használ, és ebbe olvasztja bele világhíres DJ szettjét. Ezzel a előremutató show-val érkezik tehát július 12-én a Budapest Parkba. A jegyértékesítés február 5-én 10 órakor indul.

További információk a Budapest Park weboldalán és a koncert Facebook-eseményén! 

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,096KedvelőTetszik
3,078KövetőKövetés
5,010FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók