Április 15-én jelenik meg a melankolikus popzenét játszó Dreamcatchers zenekar első albuma Fénytörés címmel. A felvételek az Esti Kornélból is ismert Lázár Domokosnál zajlottak, a keverést pedig a unique-os Kovacsics Ádám végezte. A végső mastering az angliai Hanga SoundLab stúdióban készült.
Az albumon olyan dalszövegírók közreműködtek, mint Hujber Szabolcs, Tariska Szabolcs és Lázár Domokos.
Eddig három dalt ismerehetett meg a közönség: először a címadó Fénytörés szövegklipje jelent meg, majd a Vihar debütált a zenemegosztókon és a YouTube-on, legutóbb pedig A szerelem sós következett, mely a 2021-es DEX Dalszerző Expón megjárta Somogyvári Dani listening session-jét is. Péntek este 8 órakor, azaz most a negyedik és egyben utolsó single jelenik meg az albumról egyelőre csak a YouTube-on, egy szimbolista, 3D-s animált szövegklip formájában, mely Gerócs Balázs munkája.
A dal eredetileg angol nyelven, Eyes Of Your Heart címmel íródott a zenekar énekese, Halmai Réka által. A magyar változatot – mely nem egy átirat, hanem egy önálló, egyenértékű és az eredetivel azonos jelentésű szöveg – a többek közt a Margaret Island szövegeit is jegyző, Hujber Szabolcsnak köszönhetjük.
Ez nem egy szerelmes dal, hanem az elvált szülők gyermekeként felnövők lelkivilágába enged bepillantást. Megmutatja azt az elhagyatottságot és fájdalmat amit az ilyen gyermekkort átélő fiatalok éreznek, mígnem lassan megtanulják feldolgozni a helyzetet és valamilyen szinten megbékélnek a helyzettel annak érdekében, hogy legalább részben normális életet élhessenek. Kényelmetlen és nyugtalanító tehát a téma, melyet a drámai hangszerelés és Halmai Réka rendkívül érzelmes, kifejező hangja még inkább átélhetővé tesz. A vizuális anyag tulajdonképpen nem egy igazi klip, hanem sokkal inkább szimbólumok és helyszínek váltakozása, melyek a dal dinamikáját és a szöveget támasztják alá képi eszközökkel, de mindenképpen úgy, hogy fokozzák a szöveg mondanivalóját.
A zenekar jelenleg turnézik a Zaporozsec zenekar vendégeként. Legközelebb pedig Székesfehérváron lehet őket megnézni április 30-án.