Megjelent az ALASZKA zenekar legújabb klipje. A videó úgy készült, hogy felkereste a zenekart egy hallgató, akinek tetszik a zenéjük, filmrendezőnek készül, és egy vizsgafeladat keretein belül szeretne klipet készíteni a zenekarnak, ők pedig szabad kezet adtak Mészáros Attila filmrendezőnek, aki Fábián Gábor, dalszerzővel együtt bővebben is mesélt az új klipről és a dalról.
Mint maga a dal, úgy a klip is a konkrét sztori meséléstől jobban elrugaszkodott vonalat követi. Bár ami a képernyőn megjelenik, viszonylag egyszerű és könnyebben megfogalmazható történet, ellenben a dalszöveg erős, főleg képekben beszélő soraival. Ez már eleve adott egy alkotói dilemmát, hogy mennyire a szöveget erősítse a film. Nem vagyok híve annak, hogy ugyanazt mondjuk el több csatornán keresztül, még akkor sem feltétlen, ha mindegyik megfogalmazásban sok az asszociatív elem. A történet középpontját szerettem volna megfogni, amihez Fábián Gábor segítségét kértem, lévén hogy ő írta a szöveget. Elmondása szerint egy hotelszobában egy lányt megszáll egy gonosz szellem és öngyilkosságra készteti. Aztán erről valaki tudomást szerez, elmegy abba a szobába és ugyanaz megtörténik. (De jobb, ha ezt ő a saját szavaival mondja el.) Lényegében ezt a gonosz szellem motívumot próbáltam megragadni és hétköznapi, sokak számára átélhető történéseken keresztül megfogalmazni. Bár a szövegben a történet negatívan ér véget, az utána következő zene számomra ugyanúgy bír narratív információval. Vagyis a zene folytatja a történetet, ami így a klipben is eljut egy pozitívnak nevezhető (bár inkább pozitívan ironikus) befejezésig. Pusztán a zenének a történetmesélő ereje számomra abban is megnyilvánult, hogy amikor ráakadtam a zenére, azonnal konkrét képek jelentek meg a fejemben, történetfoszlányok kezdtek megszületni, és később tűnt fel, hogy a szöveggel még nem is foglalkoztam. Ezeknek a képeknek jó része belekerült. Amióta felfedeztem a zenét, és amíg elkészült, körülbelül kétszáz alkalommal hallgattam meg (vagy több), de még az utolsó simítások alatt is ugyanúgy járt rá a lábam és élveztem a zenét, mint az elején. Az elkészülést illetően is lenne miről bőven mesélni, de lényegében ez egy egyetemi vizsgaprojektként kezdett megszületni, és sajnos semmi támogatást nem kaptunk. Így nulla forintból kellett megoldani. És ezt nehezítette, hogy volt, amikor a színészeket nehéz volt egyeztetni, volt, amikor új operatőr kellett, majd utolsó pillanatban ő is kiesett, és tizenöt megkérdezett operatőr közül senki nem ért rá pont azon a napon délelőtt, amikor a színészek már le voltak egyeztetve, meg a helyszín. Átrakni máskorra nem lehetett, vagy csak úgy, hogy megint sokat húzódik a produkció. De végül csak leforgattuk, akadt segítségem is – egészen váratlanul és az utolsó pillanatban -, amiért nagyon hálás vagyok. A helyszínért külön köszönet Formanek Csabának és a Kettőspont Színháznak, valamint Hajdú Lászlónak, Széll Attilának, a Kázónak, és Tóth-Szőke Patriknak!
– mesélte Mészáros Attila filmrendező. A zenéről bővebben beszélt a dal szerzője, Fábián Gábor.
Az ismétlődésben van valami megnyugtató. Valami felemelő. Valami rémisztő. A kukák kezdetben üresek, semmilyenek. A szemetest használók azok, akik felruházzák a kukát egyedi tulajdonságokkal. A semmilyenből valamilyenné teszik. Furcsa azonban ez a valamilyenség, hiszen minden, ami a kukába kerül, az már valaki számára felesleges. Talán maga a kuka is felesleges. A dal a fenti gondolatmenetet egy horror-sztoriba csomagolja. Történetünk főhőse kezdetben egy lány, aki egy erdőben bolyong, majd egy hotel szórólapjára talál, és felkeresi a szállodát. A szobában aztán hatalmába keríti a gonosz, és kényszeríti, hogy vessen véget az életének. Kiderül azonban, hogy a lánynak van egy gyereke, akit az olvasó/hallgató személyesít meg. A gyermeket ugyanahhoz a szállodához hajtja a gonosz, és vele is ugyanúgy végez, mint évekkel azelőtt az édesanyjával. Nincs happy end, sem tanulság. A dolgok megtörténnek, ismétlődnek, az ismétlődésben pedig van valami megnyugtató, valami felemelő, valami rémisztő.
A videó:
