Hirdetés
Hirdetés

Kreator, Morbid Angel és Nile együtt a Pecsában

November 1-én indult, és egészen karácsonyig tart az extrém metál műfaj három népszerű képviselőjének a Kreatornek, a Morbid Angelnek és a Nile-nak a közös európai turnéja, ahol a műfajra jellemző kisebb klubok helyett komoly koncertcsarnokok megtöltésére készülnek a csapatok. Budapesten a Pecsa Music Hallba érkeznek november 22-én, a Fueled By Fire társaságában. A november 22-ei koncert ritka lehetőséget kínál a death és thrash metal kedvelőinek, hiszen a műfajspecifikus fesztiválokat leszámítva szinte sosem lehet ezeket a csapatokat egy este látni.

A Ruhr-vidéki Essenből induló Kreator (a fenti képen is ők vannak) vitathatatlanul az európai thrash mezőny egyik legnagyobb zenekarává vált, és – a Sodom illetve a Destruction mellett – egyike a műfajt meghatározó három nagy germán csapatnak. Hírnevüket olyan műveknek köszönhetik, mint az 1986-os Pleasure To Kill, az 1987-es Terrible Certainty, vagy az 1989-es Extreme Aggression. A Mille Petrozza énekes-gitáros vezette csapat a ’90-es évek zenei kísérletezései után a 2001-es Violent Revolution albummal tért vissza a klasszikus thrash metal világához, és a három éves szünet után idén megérkező új album is ezen a vonalon mozog. A csapatot meghatározó Petrozza világlátása sem lett sokkal virágosabb a 30 évvel ezelőttihez képest, ahogy ez az album címadójához készült videóból is kiderül:

Az 1982-ben alakult amerikai Morbid Angel a death metal egyik legalapvetőbb képviselője. A zenekar az extremitás határán belül mindig is szabad szellemű módon alkotott, ahogy azt 2011-es, Illud Divinum Insanus című lemezek újszerű, industrial vagy éppen rockzenei elemeket is tartalmazó megoldásai is mutatják. A régisulis death metal kedvelőinek mindenesetre jó hír, hogy az énekes David Vincent elmondása szerint ezen a turnén nem csak az új albumról játszanak majd, hanem inkább afféle életmű összefoglaló műsorral készülnek, vagyis például a ma már klasszikusnak számító Altars Of Madness és Covenant lemezek legismertebb darabjait is előadják, a műsor pedig a Kreatorhöz hasonlóan teljes hosszúságú lesz.

A szintén fellépő, amerikai Nile bár egy évtizeddel fiatalabb, de legalább akkora hatással volt a death metal színtérre, mint a két veterán csapat. Az énekes-gitáros Karl Sanders által meghatározott együttes albumai a kezdetektől egy erős koncepcióra épülnek: a szövegek az ókori egyiptomi kultúra köré szerveződnek. A zenekar minden tagja nagy rajongója ezen ősi, misztikus világnak, így szövegeikben a piramisok, a templomok és a papirusztekercsek hieroglifái által elmesélt régi történeteket mondják el újra, melyek istenek küzdelméről, fáraókról, sorsdöntő csatákról és titokzatos rituálékról szólnak. A szövegvilághoz egyedi, és rendkívül technikás zene társul, melynek köszönhetően már pályafutásuk első éveiben nagy hírnévre tettek szert, ma pedig ott vannak a műfaj leghíresebb bandái közt. At The Gate Of Sethu címen idén júniusban jelent meg legújabb lemezük, többek között erről is játszanak majd ezen az estén.

A negyedik fellépőnek köszönhetően a Kreator-féle európai thrash metal mellé annak amerikai változata, vagyis a Bay Area Thrash is társul majd november 22-én, ugyanis a 2002-ben alakult, Los Angeles-i Fueled By Fire a Testament és az Exodus által meghatározott zenei úton megy tovább, és az új generációs thrash metal egyik legismertebb, már bizonyított képviselőjeként lesz jelen a Pecsában.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló