Hirdetés

Krallice – Szent őrültek dimenziója

1275411120_front_cut.jpg

Ha azt mondjuk, New York és underground zenék, akkor az egyszeri zenehallgatónak leginkább a CBGB’s, a Biohazard, a Prong, az Anthrax, vagy az Overkill, meg ezen zenekarok holdudvara ugrik be elsőre, esetleg a színtérről manapság is rettenetesen hiányzó Type O Negative. A továbbiakban ezekről a zenekarokról egy szót sem ejtünk, ugyanakkor felhívjuk a figyelmet a szintén ebből a városból származó Krallice munkásságára, abból az egyszerű okból, hogy korábban csak utalás szintjén volt szó róluk a Lángolón, és most épp van idő kiköszörülni ezt a csorbát.

Szinte már közhely, de sokáig szinte kötelező volt leszólni a tengerentúli black metalt, mert ugye trve zenekarok csak Norvégiából jöhetnek, esetleg Svédországból. Ritka kivételnek talán az Absu számított, de őket sem övezte soha akkora tisztelet, mint a skandináv alapcsapatokat. Aztán a kétezres évek második felétől egyre-másra bukkantak fel az olyan bandák, mint a Wolves in the Throne Room, a Lurker of Chalice, a Cobalt, a Xasthur, vagy a pár éve Blake Judd drogügyei okán méltatlan véget ért Nachtmystium, akik a maguk módján mind új elemekkel ötvözték a szokványos black metal hangzást. Kinek a post rock/metal, kinek a Pink Floyd-féle pszichedelia, kinek a szuicid, végletekig depresszív hangzás volt ínyére, a lényeg, hogy az említettek jobban sikerült lemezei messze túlmutattak a műfaj bevett panelein.

Többek között azért jó, ha az embernek nem túl black metalos módon vannak barátai, mert adott esetben ők ismernek olyan zenéket, amiket te nem. Ahogy az Oranssi Pazuzu esetében is bevált ez a módszer, a Krallice zenéjével ezúttal egy másik cimborám ismertetett meg, aki a második, 2009-ben kiadott Dimensional Bleedthrough-t ajánlotta figyelmembe valami beszélgetés során. Nem állítom, hogy szerelem volt első látásra, hiszen ha valaki azt mondja, hogy egy zömmel tíz perc feletti dalokból álló, hetvenhét perces lemezanyagot azonnal, mindenféle elhatározás és energiabefektetés nélkül meg tud szeretni, az legalább annyira gyanús, mint aki becenéven mutatkozik be az első találkozáskor.

Ha azt mondom, hogy kellett rá időt szánni, akkor még finom voltam, de – felidézve a már mások által sokszor ellőtt párhuzamot – az igazán csípős kajáknak is megvan a maguk élvezeti értéke, még akkor is, ha elsőre szinte a fizikai szenvedés határmezsgyéjére tévedünk ilyenkor. Az első sokk után az ember ráérez az egyes összetevők ízére, elkezdi értékelni a korábban nem feltétlenül megszokott megoldásokat, példának okáért, hogy miért akar valaki olyan zenét csinálni, amelyben hangsúlyos szerepet kapnak a magas fekvésben előadott, gyorsan kipengetett gitártémák – ezt szakzsargonban balalajkázásnak hívják mifelénk – úgy, hogy a másik gitárszólam sokszor teljesen más irányba tart ezzel egyidejűleg. Mindezt a hagyományos dalstruktúrát jórészt teljesen figyelmen kívül hagyó, tengerikígyóként tekergő, gyakran akár negyedórás hosszt elérő számok formájában, amelyekben jelzésértékű, nekikeseredett károgás hallható ének gyanánt, de van, amikor percekig még az sem. Szóval olyan ez, mint amikor az ember direkt lemegy a turistaútról, bár ezzel a hasonlattal valójában nem tudom, mire akartam utalni.

Mivel nincs unalmasabb a száraz, wikipediáról szolgai módon bemásolt zenekari biográfiáknál, legyen elég annyi, hogy a bandát 2007-ben alapította a két gitáros, Mick Barr és Colin Marston, akikhez nem sokkal később csatlakozott a másik két arc, a basszust kezelő Nicholas McMaster és Lev Weinstein dobos. Jó black metalos szokás szerint a tagok külön-külön, vagy bármilyen tetszőleges kombinációban egy hadseregnyi más projektben vesznek részt: Marston a nemrég Magyarországon járt Gorguts, illetve a Dysrhytmia basszusgitárosaként
is ismert, McMaster számos más formáció mellett a Nader Sadek sorait erősítette egy időben, Barr pedig többek között minden idők egyik legelvetemültebb (rock)zenei maszturbációjaként is felfogható – kényesebb ízlésűek ezt avantgardnak hívják, de etessenek ezzel mást! – Orthrelm egyik felét alkotja elvileg mind a mai napig, de amúgy meg mindegyiküknek van még vagy 8-9 más zenekara. Akinek az említett nevek mondanak valamit, nagyjából ki is találhatja, hogy milyen az, amikor ilyen előéletű faszik nekiállnak black metalt játszani.

A Krallice gyökerei amúgy a szakirodalom szerint – nem akarok senkit azzal kábítani, hogy ezt magamtól tudtam, úgy olvastam én is a Subterrán – egy Weakling nevű kultikus formációnál keresendők. Nem lőnek mellé azok, akik az összesen egy, egyébként szenzációs stúdiólemezt* megért San Francisco-i bandát citálják hatásként, hozzátéve, hogy valószínűleg a fiúk a Burzum lemezeit is meghallgatták párszor, akárcsak az Ulver Nattens Madrigalját, vagy a korai Emperor-anyagokat. Aki ezek alapján kedvet érez ahhoz, hogy felfedezzen egy, jelenleg is működő, egyéni világú kortárs metálzenekar munkásságát, ahelyett, hogy elhinné a megélhetési önismétlőknek, hogy már minden riffet kitaláltak ebben a műfajban, bátran tegyen egy próbát velük!

Az eddig megjelent hat lemez közül bármelyikkel el lehet kezdeni az ismerkedést, azzal a megjegyzéssel, hogy akik érzékenyek a repetitív dolgokra, azok inkább válasszák mondjuk a két évvel ezelőtt megjelent Ygg Huur albumot, vagy valamelyiket a tavalyi Hyperion, illetve Prelapsarian közül, előbbi EP, utóbbi teljes album. A korábbi lemezekhez képest ezeken valamivel strukturáltabb dalok kaptak helyet, ugyanakkor a sajátos atmoszféra ezeken is jelen van. Ha sikerrel vettük az akadályt, vállalkozhatunk az olyan komolyabb kihívásokra, mint a Diotima dalai, vagy a már említett Dimensional Bleedthrough kevés híján 19 perces zárótétele, a Monolith of Possession. Nem mindenkinek való, az biztos, de a komfortzóna elhagyása olykor a zenehallgatás terén is meghálálja magát.

A Krallice Bandcamp-oldalát itt találod.

cult_fejlec_1.jpg

Hirdetés

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
873FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló