Hirdetés

Kozmikus csávából menteni az emberiséget és… – Elolvastuk A Hail Mary-küldetés című sci-fi regényt

A science fiction irodalom huszadik századi aranykorát követően sem szűkült be témaválasztékban, bár az emberiség tudományos/technikai léptékének felpörgésével talán az lenne logikus, mégis szépen kirajzolódtak az új kor legfontosabb tárgykörei. Elsősorban persze az emberiséget, így a szerzőket is leginkább foglalkoztatók: túlnépesedés, felmelegedés és környezetrombolás következtében fellépő krízisek kezelése, a virtualizálódásra adható válaszok, a technika előreszaladásával együtt járó emberi/pszichés szakadékok áthidalása, és a politikai/gazdasági zűrzavar apokalipszisének túlélése. Merthogy a kozmikus terjeszkedés során is magunkkal cipeljük nemcsak a történelmi múlt terheit, de az alaptermészetünkből fakadó problémákat is, amik ugye várhatóan felturbózott mértékben hullnak majd vissza a nyakunkba. Csupa-csupa figyelmeztetés és szembesítés, fényévekre járunk már attól a naiv képtől, amikor a sci-fi írók jórészt a kalandozás és felfedezés okán indítottak űrhajókat a messzeségbe. Persze korábban sem csak laza ponyvák íródtak, ott volt nekünk Asimov, ha logikai fejtörőkön akartunk töprengeni és a politikát kívántuk tágabb keretek közt szemlélni, vagy Lem és Dick, ha igazán szorongani vágytunk, esetleg Sheckley az abszurditások kinevetésére, és persze Bradbury vagy a Sztrugackij testvérek, ha klasszikusabb szépirodalomra szomjaztunk. A korok sci-fije közti legfőbb különbözőség tehát inkább dimenzionális: míg a huszadik századi aranykorban még minden olyan távolinak tűnt, ezért a pionírok izgalmával vágyakoztunk rá, ma már az egész a bőrünkre megy, egy csillaghajó építésére például valamilyen végzetes slamasztika sarkall, és a felmerülő nehézségek hátterében rendre ott a rosszízű financiális kérdés. Némileg lehangoló a tény, de a felnőttség nyűgei a fikciós irodalomba is átszivárogtak.

Andy Weir A marsi – Mentőexpedíció című remekével futott be, és a belőle készült film is sikeres lett, így érthetően nagy várakozás övezi minden mozdulatát. Az Artemis, bár nem hozta elődje szintjét, mégsem csorbította szerzője hírnevét (és természetesen filmváltozat is készül belőle), de A Hail Mary-küldetés című új regénye minden szempontból rendben van. Az pedig leginkább csak témaérzékenység kérdése, hogy ki melyiket tartja jobbnak, ezt, vagy a Marsit. Narratívájában szinte semmi különbség, mindkettőben egyetlen főhősnek kell helytállania nehéz, nem emberi környezetben. A tét viszont jócskán emelve lett, míg a Marsiban a személyes túlélés állt fókuszban, a mindenki-egyért nézőpont, itt már az egész emberiséget kell megmenteni. De ha nem a nagyságrendi mutatókat nézzük, a lényeg közös: az ember és az emberiség morális állapota kiélezett helyzetben. Andy Weir vesszőparipája az emberiségszintű összefogás vágyképe.

Főhősünk, Ryland Grace tudós vénájú fickó, de tanár lett, mert a nem vízalapú szerves élet kialakulásának kozmikus esélyét boncolgató ifjonti publikációjával nem tudott tudóskarriert építeni. A keze alá kerülő nebulók csak nyernek ezzel, Grace minden tekintetben remek nevelő. Mivel egy riasztó fejlemény kezd kibontakozni a naprendszerben, ez a korábban karriergyilkos hipotézis felkelti egy titokzatos, szakemberek és kormányok közt lavírozó, rendkívül erős akaratú nő figyelmét, aki bevonja Grace-t egy új projektbe. Amiről gyorsan kiderül, hogy egy, a földi életet és magát a rendszerünket is fenyegető, eddig nem ismert életformával való ismerkedés és küzdelem. Ez akár katonai sci-finek is hangozhat, de erről szó sincs, a Hail Maryben a feszültséget elsősorban párbeszédek és technikai problémák generálják, illetve a képtelenül nehéz feladatok kibogozásai. De nem ezzel indul a könyv, először egy űrhajón, kómából ébredezve találkozunk tanárhősünkkel, aki egy-egy korábbi, még a földön játszódó eseményre emlékezve fejti fel ottlétének okát. Ez az írói ötlet gyümölcsözőnek bizonyult, egészen a könyv végéig kitart a részleges amnézia teljes feltérképezése. A fő konfliktusforrás azért jóval hamarabb kiderül, és az újabb mozaikok helyükre kerülése egyszerre adja a történet lendületét és lélektani szövetét. Mivel a fülszöveg is közli, így én is megtehetem: Grace-nek akad egy váratlan társa is a küldetés során egy másik naprendszerben, akivel aztán közösen fognak a probléma orvoslásába.

Ahogy már többször szóba került, ez a gyógyítói szándék Andy Weir fő erőssége: képes túllihegés nélkül mindent pozitívba fordítani, és ott is tartani. Már a felütés: legyen akár világrengető és milliárdok életét veszélyeztető apokalipszishelyzet, rendre az emberi oldalról lát munkának, és hoz mindent ennek közös nevezőjére. Pár frappáns mondattal képes olyan életszerű karaktereket felfesteni, akikről aztán elhisszük, hogy a lehetetlennek tetsző problémákat végül megoldják. Verne óta klasszikus a recept: a hős ’hogy erre eddig nem jöttem rá!’ felkiáltással csap a homlokára, és nekigyürkőzik a melónak. Csak e mellé össze is kell fogni. Mindenkinek mindenkivel. Itt ez közös űrhajóépítésben kulminál, mégpedig rohamtempóban. A tét valóban nagy, így a projektvezetőnek államelnökök és tábornokok ugranak első szóra, és bármely nemzet fia besorozható valamilyen posztba, amire éppen a legalkalmasabb.

Ryland Grace külső és belső utazása mindeközben rendkívül szórakoztató, Weir lendületesen ír, döccenők nélkül. Ráadásul remek a humora, egy-egy jobb kiszólása és helyzetfeloldása már-már rejtői (plusz ott a Murphy-effektus: ami elromolhat, az el is romlik), csak éppenséggel finomított kiadásban. Ez a szoros fókuszpásztázás, mindenre nyitottság, az emberi gyengeségeket is felvállaló természetes hangvételű optimista közlésvágy teszi a regényt igazán élvezetessé a kalandok mellett. Mivel nagyjából a hard SF alzsánerbe tolható – azaz végig megkapjuk minden szituáció és slamasztika tudományos/technikai hátterét, szem előtt tartva a legnaprakészebb eredményeket és nézeteket –, így maradéktalan élményben azon olvasók részesülhetnek, akik legalább olyan érdeklődéssel fogadják a tudományos részletezést, mint a kalandokat. Mi több, a krimiszerű izgalmak többsége pont ezekből adódik.

Mindent összevetve, Andy Weir új regénye úgy kell nekünk, mint egy falat kenyér. A summázatok: összefogás, emberség, humor, áldozathozatal és elengedés. De szó nincs napi-coelhóról, ezek a minőségek a megfelelő tálalásban még mindig a legfontosabbak, és azok is maradnak. Gúny és lebecsülés sosem emel meg sem bennünket, sem a szomszédot, az emberiség égető problémáinak gyógykezeléséről nem is beszélve. Andy Weir a barátunk, és nem mellesleg bravúros regényeket ír. Amik ráadásul morális oldalunkat ébresztgetik.

Keménytáblás, terjedelem: 512 oldal

Eredeti cím: Project Hail Mary, fordította: Rusznyák Csaba.

Rendelés és beleolvasó

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
850FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés