Hirdetés

Közepes stílusgyakorlat

Therapy? –Crooked Timber
(2009 Demolition Records)

A Therapy? nevében a kérdőjelet sosem értettem igazán. A zenekartól bizonyára van valós magyarázat, de számomra a zenekarfőnök, Andy Cairns maró iróniáját jelenti. Vagy legyen inkább szarkazmus, és akkor kellően belemásztam a zenekar lelkivilágába, bár minek. A noiserockból stadionrockba, majd újra kábé noiserockba váltó társaság sosem tudott elég kommersz lenni, vagy ha igen, rögtön megtalálta az ellenszerét. Az új lemez nem ellenszer, hanem inkább stílusgyakorlat.

Sokan valószínűleg tisztában sincsenek vele, hogy a Therapy? a Troublegum óta is lemezeket ad ki. Így azért fontos elmondani, hogy a sötétrockos Infernal Love legalább olyan alapvetés a kilencvenes éveket tekintve, mint a slágeralbum. Vannak a megveszekedett noise rajongók, akik a korai zajos cuccokra gerjednek, és persze olyanok is, akik mindent bezabálnak tőlük, és a végén vagyok én, aki az Infernal Love óta elvesztette fonalat, és csak az utóbbi fél évben vette fel, és eszmélt rá, hogy milyen nagy lemezeket is írt még a zenekar, habár a lelki mélypontot és művészi csúcspontot jelentő ’95-ös dalokat azóta sem közelítették meg.

Szinte minden Therapy?-album egy külön kis világ. Csak szemezgetek a nem említettek közül: a Semi-Detached az őrült sokváltásos noise lemez, a lehető leglehetetlenebb zajongásokkal, az egyike a sikerbe beleszaró munkáknak. A Never Apologise Never Explain a gitárok lemeze, sok-sok tipikus Cairns-riffel, és kiabálós és morgós énekkel. A High Anxiety talán slágeresebb, mint bármelyik Therapy?-lemez, de persze erről is kevesen tudnak, hiszen a szúrós Shameless után jött. A legutóbbi One Cure Fits All ezekkel ellentétben biztonsági lépés, karakteresebb ismertetőjegyek nélkül, pedig addig minden lemezre rá lehetett valamit sütni: zajosabb, dallamosabb, gitárosabb, stb.

A Crooked Timber célja az volt, hogy a ritmust állítsák középpontba. És ez így is van, csakhogy így sikerült minden mást sztenderd állapotba tolni, illetve ott van még a basszusgitár, ami szinte mindvégig az előtérben röfög, de ennyi. Az arcpirítóan semmitmondó, és ötlettelen borítóba csomagolt album ugyanúgy zajongó, ugyanúgy van benne melódia, és fájdalmas ének, de mindenből kevés. Van nosie-os kezdő dal, van csörgős, csilingelős darkrock (Exiles, a legjobb a lemezen!), van grooverock (Enjoy the Struggle) stb. Aztán van egy tíz perces instrumentális izé, ami nyilvánvaló módon helykitöltés miatt került a lemezre, vagy csak szimplán öncélúságból. Ekkor már nem akartam szeretni az új albumot, pedig bizonyára fogom még hallgatni.

Szóval minden van, de mégis kevés. Arra jó, hogy új Therapy?-dalokat halljak, de arra már nem, hogy hanyatt vágjam magam tőlük. A Magic Mountain-szerű szörnyűségeket pedig senkinek nem bocsátanám meg, így marad a középszer.

Kommentek

Film készül B.B. King életéből, Bunk Moreland játssza majd a főszerepet

A film nem öleli fel a legenda teljes életét, inkább a fiatal zenész Michael Zanetishez köthető kapcsolatát mutatja be.

Két bónuszrészt kap az Eufória, az egyiket még idén

A zenében is nagyon erős sorozatnak már készül a második évada, de előtte még kapunk valamit.
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
695FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Audiópartnerünk

Friss Lángoló

A modern katonadalok az internet szürreális bugyrába visznek

A cél minden országban ugyanaz, vagyis a háborút úgy beállítani, mintha az egy hazafias, csodálatos dolog lenne.
00:03:16

Itt az új AC/DC-videó, ami olyan lett, mint

Vajon milyen lehet egy új AC/DC-klip 2020-ban?

E-sportokhoz fejlesztett sportórát a Garmin

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mégis minek?

Fellépést sürgetnek a streaming oldalakon a rasszista dalok ellen

A BBC szerint a szolgáltatók nem lépnek fel kellőképpen az antiszemita, fehér felsőbbrendűséget hirdető és gyűlöletkeltő zenék ellen.