Hirdetés
Hirdetés

Közel két tucat videó után neon csend live sessionnel folytatódik a Pécs On Stage videósorozat

A Pécs On Stage legújabb évada elsőként a Pécsi Kereskedelmi Központ tetején található Webstar irodából jelentkezik. A főhős ezúttal a 2020. tavaszán alakult pécsi rockzenekar, a neon csend, akik november 21-én megjelenő Cukorgyár című első nagylemezükről játszották el Frizbi, Ránc és Szedni kell valamit című dalaikat. A magyar alter – ’80-as évek grunge-punk – ’90-es évek britpop hangzásvilágon egyensúlyozó csapat debütáló albuma a huszonévesek bolyongását, bizonytalanságát összegzi.

Hirdetés

A neon csend a Pécs On Stage-es forgatásról elmondta, hogy:

“A banda 2020-as alapulása óta már többször feljött a dolog, hogy milyen király lenne egyszer egy Pécs On Stage epizódban szerepelni, – szóval odáig meg vissza voltunk, amikor Iváncza Bogi írt, hogy mi lennénk az évadnyitó session. Úgy éreztük, hogy velünk gondolkodott a stáb is, illetve az egész füstös-fénycsöves koncepció jól illeszkedett a mi világunkba is.”

A Pécs On Stage a BETWIXT elektronikus zenei műhely videósorozata, ahol friss, izgalmas pécsi produkciók állnak kamera elé különleges helyszíneken. A csapat a projekttel olyan nemzetközi zsánereken csavar egy jókorát, mint a berlini Colors Show, vagy a hazánkban is szép karriert befutott Balcony TV. A hangsúly ebben az esetben is az élőben, profi körülmények között rögzített felvételeken van, ami viszont igazán kiemeli a Pécs On Stage-et a hasonló jellegű kezdeményezések közül, az a sorozatból áradó nagybetűs PÉCSISÉG. A videókat egytől-egyig kultikus, alternatív pécsi helyszíneken rögzítik, így az eddigi részekben többek között elrepülhettünk a pécsi Főpályaudvar aulájába, a Pécsi Sör főzőházába, a Kodály Központ hangversenytermébe vagy éppen az Apolló Moziba, miközben a Filc, O’Sullivan, boebeck vagy Járai Márk dalait hallhattuk.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,188KedvelőTetszik
3,168KövetőKövetés
7,300FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók