Hirdetés
Hirdetés

KÖTÉLTÁNC – Premieren Malamó és FODOR közös lemeze

A Malamó, FODOR – KÖTÉLTÁNC projekt 2024 második felében és 2025 elején született, nagyrészt egy közraktár utcai lakásában, illetve a foglalt! banda próbatermében készültek el a felvételek.

Hirdetés

Malamó a főelőadója, valamint a szövegírója az albumnak, FODOR pedig a főproducere, aki a mix-masterért, és a dalszerzésért is felelős volt. A lemez társproducere Penkino, aki az ÁRAMLAT című dal egyik dalszerzője is egyben, az ÁRAMLAT, SZEKTA és AMŐBA dalokban pedig Ritka éneke is hallható.

A kilenc dalból és egy interlude-ból álló album egy kollaborációs projektből jött létre, a rajta szereplők nem zenekarként működnek együtt, hanem független előadóként. A projekt nagyrészt olyan előadókból inspirálódott, mint JPEGMafia, Danny Brown, Nine Inch Nails, 99 Neighbors, Thom Yorke, Beton.Hofi. Az album főműfaja hiphop, de hallhatóak tradicionális, és experimental, valamint industrial elemek is. A munkafolyamatokról bővebben is mesélt FODOR.

Eddig csak a Crams basszusgitárosaként tevékenykedtem, majd első körben a Covid alatt kezdtem beateket csinálni önszórakoztatásból. Az elmúlt két évben kezdtem igazán komolyan foglalkozni teljeskörű zeneszerzéssel/produceri munkával. Mindig is hobbiként tekintettem a zenehallgatásra, feladatként, hogy új előadókat és hangzásokat ismerjek meg. Ezt a fajta sokszínűséget igyekeztem zeneileg belepakolni az albumba, ezért születtek más-más stílusú dalok, melyek más-más forrásból táplálkoznak.

Egyetemen lettünk haverok Malamóval, és nagyjából egy éve kezdtünk mutogatni egymásnak saját zenéket és szövegeket, majd a közös munkafolyamat nyáron kezdődött. A legelső szám egy délután alatt lett kész, melyre nagyon büszkék voltunk, és attól függetlenül, hogy tök jó lett, nem került rá az albumra.

Az első közös munkán felbuzdulva születtek meg sorra egymás után az album dalai, általában elég gyorsan, erről is kapta az 1-7-8 a címét, mert rendszeres szólássá vált (igaz, némi túlzással), hogy ilyen munkatempóval egy hét alatt nyolc albumot is képesek lennénk megcsinálni. Erős inspiráció volt pl. a Joey Valence & Brae és az Internet Girl formációk.

A Mánia lett az egyik legbüszkébb szerzeményem, mert előtte sosem csináltam jazz-hiphop beatet, első próbálkozásra született meg, és szinte végig valami Jazzbois/Kendrick Lamar hangzáshoz hasonló funky dallam elérése volt a cél. Az elején lévő sample története pont ez egyik zenélős session után lett felvéve a Nehru-parton, mikor sörözés közben egy kétes arc odajött hozzánk, és fél órán keresztül papolt a bizniszeiről.

A Lépcsőház története a Szingularitásokkal egyidős, ugyanis kezdetben annak volt az introja, viszont végül két dallá vágtuk. A Lépcsőház sample-je Malamó érdeme, ugyanis a felvételek alatt kiadtuk feladatként magunknak, hogy minél több random, hétköznapi hangmintát vegyünk fel, melyeket később majd építsünk bele az album dalaiba. Így hallható pl. a lépcsőházban járkálás, vagy a Szingularitásokban egy tetoválótű zaja. Az utóbb említett szám szintén nagy áttörés volt, hiszen a Kolosszus mellett az egyik leginkább indusztriális dal, javarészt Nine Inch Nails, Glenn Branca és ezekhez hasonló zajosabb- no wave típusú zenék inspirálták őket, valamint elkészítésük és utómunkáik is a leginkább időigényes feladatok közé tartoztak.

Az Áramlat volt az egyik legnagyszabásúbb együttműködés, mely Ritka és Penkino közreműködésével született. Penkino a dal szerzője (az egyetlen dal az albumról, melyen nem FODOR a dalszerző), aki a Crams dobosa is. A dalötlet már több éve a tarsolyában volt, melynek megvalósítására csak most került sor. Ez talán a leginkább rádióbarát-popos dal az albumról, és első körben Ritka csak ezen a számon énekelt volna, aki egyébként szintén egyetemi szaktársunk. A közös munka viszont olyan jól alakult vele, hogy az énekfelvételek során az Amőbában és a Szektában is felénekelt spontán néhány sort, melyek aztán az ő hangjával teljesedtek ki igazán.

A Szekta megszületése sokáig kétség volt, majd spontán, kb. tíz perc alatt lett kész a vázlata egy egyetemi órát követő összeülés során. Nagyban inspirálta a ’90-es évek trip-hop downtempo szcénája, mint pl. a Portishead.

A Mecset volt az legutolsó dal, mely elkészült, november környékén, és nem is igazán volt megtervezve a megírása, de egy spontán zongoraötletből indult, majd lett kész, szintén elég gyorsan.

Az Amőba pedig már a megírása során egyértelműen adta, hogy az album epilógusa lesz a Kolosszus megőrülését követve.

Összességében tényleg rengeteg inputból táplálkoztunk, rengeteg időt töltöttünk zenék mutogatásával, így született meg ez a kilenc, ( igazából nyolc és fél dal) 2024 júliusa és novembere között egy ferencvárosi lakásban, a Nehru parton, a BME egyik kertjében (ahol konzultáltunk Ritkával az énekszólamok kapcsán), valamint szaktársunk, és most már élő zenekari dobosunk, Osvay Samu zenekarának (foglalt!) próbatermében, ahol a Kolosszus és Szingularitásuk kiabálásait vettük fel, tekintettel arra, hogy ne hívják ránk a rendőröket a lakásban.

A közös munkánknak nincs vége, már dolgozunk az album élő verzióján, melynek koncertjeit hamarosan be is jelentjük, emellett hamarosan további új dalok lesznek hallgatók.

Az alkotási folyamatra és a közös munkára Malamó így emlékezett vissza:

Szövegírással körülbelül hat éve foglalkozom, nagyrészt verseket írtam ebben az időben, de később random beateket kerestem mindenhol, amire lehet szöveget írni buszutakon hazafelé, de igazából bármikor, amikor volt időm rá, nagyrészt ezzel foglalkoztam, mivel a zene mindig is nagyon közel állt hozzám (főleg a hiphop).

A magyar hiphoppal különösebben nem foglalkoztam sokáig, de nagyjából, amikor Beton.Hofi – Comic Sins albuma megjelent, akkor indultam el ezen az úton, aztán később 6363, AKPH, Sör és fű és még több új és régi vonalas előadót is felfedeztem (ők mondhatók a legnagyobb hatásoknak az szövegírásomat tekintve, és a mai napig inspirálnak a szövegeikkel).

Ami az albumot illeti, hasonlóan tudnám elmesélni én is a találkozásunkat kedves barátommal, FODOR-ral, aki egyébként az én szemszögemből egy hihetetlenül inspiráló személy, és nélküle ez a projekt nem valósulhatott volna meg.

Szövegek szempontjából nekem mindegyik szám egy másik világ, bár nyilván vannak átfedések, utalások oda-vissza, és személyes történetek is bőven akadnak, de ami számomra a legfontosabb volt, hogy több jelentést is lehessen hozzájuk társítani, és akár mindenkinek mást jelentsen egy adott sor, vagy szöveg.

A legjobban viszont az foglalkoztatott, hogy hogyan tudjuk úgy összeilleszteni az alapokat a szövegekkel, hogy a számok is kapcsolódjanak valamilyen szinten. Nekem van egy személyes jelentése az albumnak, és egy történet a háttérben, ami töredékesnek tekinthető, mivel azért a számoknak is más-más hangulata van, bár visszatér több elem is különböző pillanatokban az albumon, mind szövegileg, mind zeneileg is.

Az így készült album pedig meghallgatható itt:

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,160KedvelőTetszik
3,125KövetőKövetés
6,250FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók