Hirdetés
Hirdetés

„Köszönjük a technikai igényeinket!” – Teljes koncertfelvétel az Akelától

akela_rockmaraton.jpg

Teljes, több kamerával készült koncertvideóval jelentkezett az Akela. A körülbelül egy és negyed órás felvétel abszolút kuriózumnak tekinthető, ugyanis az idei Rockmaratonon a zenekar egyszeri, arra az alkalomra összetrombitált felállásban lépett színpadra: Katona Főnök mellett Kovács Attila Pókember közreműködik gitáron, Havancsák Gyula basszusgitáron, illetve az utolsó időszak dobosa, a pár napja már a Moby Dick ütőseként is bejelentett Király Zoltán, azaz Piócásember dobon. A tizenhat dalt, plusz egy technikai problémából kiinduló
mókás közjátékot tartalmazó videóban az egygitáros felállás okán a szokásosnál kissé pőrébben szólal meg a zenekar, de így is kifejezetten élvezhető az anyag, a programban egy sor régi és újabb keletű klasszikussal A fenevadtól a Botocskáig. A kissé pityókásnak tűnő Főnök természetesen ezúttal is a megszokott egyszemélyes showműsorral szórakoztatja a nagyérdeműt – simán építhetne egy második karriert stand-uposként, elég lenne szó szerint elmondania néhány klasszikus konferálást, interjúrészletet. A videó a hajtás után nézhető.

A néhány hónapja új felállásban működő zenekarral kapcsolatos további információk az Akela Facebookján

Advertisement
39,164KedvelőTetszik
3,128KövetőKövetés
6,570FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló