Hirdetés

Környezettudatosság, fellépés a bántalmazás ellen, exoskeleton, ökokertészkedés – ebben látják a 12–18 évesek a jövőt

Idén először rendezték meg itthon a 12–18 éves diákok között a Megoldások a holnapért kihívást, ahol az ország leginnovatívabb iskoláit és tanárait keresték. A fődíjat a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium tanuló nyerték egy olyan megoldással, ami az online vásárlások során környezetbarátabb alternatívákat ajánlana a felhasználóknak. Ez egy olyan böngészős bővítmény, amelyet már el is kezdtek fejleszteni, a Kihívások a holnapért program alatt pedig szakértői segítséget is kaptak a megvalósításhoz.

Az EdisonKids és a Samsung közös kihívására az egész országból jelentkeztek, a zsűri döntése alapján 27 csapat jutott az elődöntőbe, ahol műhelymunka és mentorálás következett, majd elkészítették a prezentációt.

A legjobb 8 közé végül egy zaklatás elleni kezdeményezés, egy robotikai projekt, egy hulladékgyűjtést megreformáló és egy fenntarthatósági alkalmazás, egy tudatos vásárlást támogató böngészőbővítmény, két, otthoni tanulást segítő platform és egy közösségi kertekre építő mozgalom is bejutott.

A második helyet a BánkiRobot egyedi fejlesztésű exoskeletonja kapta, a harmadik helyet pedig a Children of the Nature csapat érte el, közösségi ökokertészkedésre ösztönző kezdeményezésével. A gyerekeket a projektjeik kidolgozásában a tanáraik mellett a Samsung csapata mentorálta, segítséget kaptak még Meskó Bertalan jövőkutatótól, a kihívás fővédnökétől, Pais Pannitól és a Cellux design thinking csapatától, a prezentációjuk elkészítésében pedig Szerémi Péter kommunikációs trénertől.

“Otthonról is lehet jót tenni a világban” – A zsiráfimádó DJ lett az orvvadászat elleni kezdeményezés arca

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

KOMMENT

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
850FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Hirdetés
Audiópartnerünk