Hirdetés

Környezetbarát turnéra indul a Coldplay

Ma jelent meg a Coldplay új lemeze Music Of Spheres címmel, amihez egy turnét is bejelentettek. Arról már korábban is szó eset, hogy a zenekar elkötelezte magát a környezetbarátabb működés mellett, amibe még az is belefért volna számukra, hogy egyáltalán nem koncerteznek, de most úgy tűnik, sikerült megoldást találni, hogy útnak is induljanak, és ezzel a Földnek se ártsanak.

A turnén egyébként budapesti dátum nincs, de aki szeretné látni őket, az a közelben talál helyszíneket, csak fontos lenne, hogy lehetőleg környezetbarát módon jusson el oda. A zenekar egyébként egy külön oldalt szentelt a turné céljainak bemutatására. Ebben szerepel, hogy

  • csökkentenék a fogyasztásukat
  • alapos recycling-program
  • szén-dioxid-kibocsátás felére csökkentése
  • szuper alacsony CO2-kibocsátású turnékat támogató új zöld technológiák kidolgozása
  • amikor csak lehet, akkor kerülik a fosszilisenergia-használatot
  • minden törekvésük ellenére így is lesz a turnénak szén-dioxid-kibocsátása, ezért a bevételeik nagy részét visszaforgatják faültetésre, talajregenerációra. Minden eladott jegy után ültetnek egy fát, és biztosítják a fa védelmét is.
  • A színpadképhez új technológiák bevonásával megújuló vagy szuper alacsony energiaigényű technikát használnak.

Ezenkívül a zenekar fellép a világ első karbonsemleges koncerthelyszínének nyitóeseményén, a seattle-i Climate Pledge Arenában is.

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
875FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk