Hirdetés
Hirdetés

Korai Öröm 1993 – A klasszikus első kazettaalbum dupla LP-n

A sokféle zsánerben érdekelt Trottel Records az újdonságok mellett saját katalógusának régi darabjaiból is újrázik, most például az 1993 címre hallgató Korai Öröm jön ki vinylen. Ráadásul a sorszámozott dupla LP nem is csak a 93-ban megjelent kazetta anyagát tartalmazza, hanem a 2000-es teljes CD-jét, amire rákerültek még 1995-ös felvételek is. (A vinyl-maszterelés Tanka István munkája.)

A Korai Öröm valóban sajátos, itthon egy addig felettébb alulreprezentált zeneiségbe lőtte be magát: folkos, etnós, törzsi hangzásokat és ritmusokat, valamint akusztikus hangszeres motívumokat szőttek bele a hatvanas évek második felétől szárba szökkenő, nyugati típusú pszichedéliába, ami a sokféleség ellenére is felismerhető karakterjegyekkel rendelkezett, de eredetileg is különböző arányokban jelentek meg bennük elektronikus- és rockzenei elemek. Kortársaitól és a színtér jelentős részétől eltérően a Korai Öröm kevéssé épített a klasszikus dalszerkezetre és refrénekre, az emberi hang is inkább csak az egyik fűszerszámként kulminált a többi között, és ezzel a folyamatzenei struktúrával mondhatni iskolát teremtettek itthon. A kilencvenes évek második felétől nagyjából évente jöttek ki albumaik, és mivel a nemzetközi színtér is keblére ölelte őket, rendszeresen koncertezhettek az európai klubokban és fesztiválokon.

A december 20-án 300 példányban megjelenő, sorszámozott LP megrendelhető a kiadótól.

Mivel mostanában az anyazenekarból kinövő projektek aktívabbak, nagy esemény elé nézünk: a 33 éve alakult Korai Öröm 2023 január 7-én ünnepli a krisztusi kort a Magyar Zene Házában.

Fotó: Bek Balla Mónika

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók