Hirdetés
Hirdetés

KONOK – Fény

A KONOK zenekar tinédzserkori örömzenélésből maradt becsípődésként kísérti a tagokat több, mint húsz éve. Számukra az együtt zenélés a barátságról és a kitartásról szól. 2022 őszén jelent meg bemutatkozó EP-jük, a Fény című album pedig annak közvetlen folytatása.

Egyrészt a lemezen helyet kaptak az EP dalai, amelyek mellett az újak is hasonló témákat járnak körbe – valamilyen veszteségről mesélnek, kiutat és világosságot keresnek. Másrészt, a bemutatkozó kislemezhez hasonlóan, ismét Hárich „Harek” Gábor énekelte fel a dalokat a tőle megszokott teljes erőbedobással és odaadással. Harek ezen kívül szerzőtársa is a lemeznek; énektémái, meglátásai mind-mind magasabb szintre emelték a szerzeményeket. A dobok mögé pedig ezúttal Mikolai Petra (Bad Acrobats, Ligeti Gyuri Álomgyára) ült.

A dalokat ezúttal is a pécsi ZAJZAJZAJ Stúdióban, Ligeti Gyuri producerkedése mellett rögzítették, aki nem csak a technikai folyamatokat irányította, hanem folyamatos bátorításával és kreatív meglátásaival segített túllendülni minden nehézségen. A baráti beszélgetések pedig bearanyozták a stúdióban töltött időt.

Gyakran mondják, hogy egy-egy lemez egy korszak lezárása. A Fény ugyanígy fontos mérföldkő a Konok életében, de lezárás helyett inkább azokra az ajtókra koncentrálnak, amelyek kinyíltak. A Fény ezzel együtt megmutatja, hogy épp mi foglalkoztatja a tagokat. Nem tudni, hogy a következő pillanatkép mit mutat majd – és éppen ettől lesz igazán izgalmas.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,190KedvelőTetszik
3,169KövetőKövetés
7,310FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk