Hirdetés

Komposztálás, újrahasznosítás, szexuális edukáció – ezekben újítanának a fiatalok

Mielőtt bárki azzal jön, hogy milyen ez a mai fiatalság, illetve hogy az ő idejében mennyivel érzékenyebbek, okosabbak és életrevalóbbak voltak a fiatalok, elmondjuk, hogyan zárult a Samsung EdisonKids versenye, ami kifejezetten a 12-18 év közötti fiatalok újító ötleteire kíváncsi a Megoldások a holnapért program keretein belül.

Az iskolai erőszak felszámolásától a mezőgazdaságig – innováció minden téren

  • Az idei versenyt a GITegylet csapat nyerte, akiknek az otthon porosodó, használaton kívüli tárgyak újrahasznosítására javasolt online piacterük egyben fenntartható projektek finanszírozását is segítheti. A PlanNet névre keresztelt megoldásukkal egy olyan platform létrehozására tettek javaslatot, ahol a tárgyak eladásával általunk kiválasztott jó ügyeket támogathatunk.
  • A második helyen végzett, a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium 14 éves átlagéletkorú tanulóiból álló Amper és Éta csapat ötlete a hulladék komposzt felhasználását ötvözte a keletkező hőenergia elektromos árammá alakításával, amellyel megoldható lenne például az adott otthonban a világítás.
  • Harmadikként végzett a budapesti Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Gimnázium 17 éves diákjaiból álló BOND csapat, akik projektjükkel a szexuális edukáció megújításának lehetőségeit keresték egy olyan online platform létrehozásán keresztül, ahol a fiatalok, tanárok és a szülők is szakértői válaszokat kaphatnának bármilyen szexualitással kapcsolatos kérdésre.

Az idei versenyre az ország 27 különböző pontjáról, 61 iskolából, összesen 270 diák pályázott idén. Az első körön túljutott 50 csapat 180 diákja és tanáraik márciustól kezdődően jövőtervezői órákon vehettek részt, ahol bepillantást nyerhettek a design gondolkodás alapjaiba, prezentációs készségeket sajáthítattak el, valamint Dr. Meskó Bertalantól, orvosi jövőkutatótól, a The Medical Futurist Institute vezetőjétől és egyben a kezdeményezés fővédnökétől is tanácsokat kérhettek, nagyban segítve őket projektjeik továbbfejlesztésében. A középdöntőn túljutott legjobb 8 csapat – melyek tagjai Budapestről, Békéscsabáról, Kiskunhalasról, Nyíregyházáról és Szigetszentmiklósról érkeztek – egészen júniusig kereshettek a megoldást azokra a kérdésekre, probléma felvetésekre, amelyek orvoslásával pozitív változás érhető el a mindennapjainkban.

A zsűri elismerése mellett a dobogós csapatok értékes nyereményekben is részesülnek: első három helyezett és iskolája összesen 4,5 millió forint értékben választhat a Samsung eszközei közül.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk