Hirdetés
Hirdetés

Kómában lévő szerelme életéért küzd az Eagles of Death Metal frontembere

Január végén tette ki az Instagramjára Jesse Hughes, az Eagles of Death Metal frontembere azt a posztot, amiben megkérte követőit, hogy imádkozzanak barátnője, a 31 éves Tuesday Cross (igazi nevén Marina Cardenas) felépüléséért, aki kómában van. Azóta viszonylagos rendszerességgel tájékoztatást adott az állapotáról, majd egy ponton a videói egyre kétségbeesettebbek lettek amiatt, hogy a kórház sem a látogatást, sem a videóhívást nem engedi, és a nő a megfelelő ellátást sem kapja meg, Hughes pedig jogi úton küzd azért, hogy igazságot szolgáltasson, másik kórházba vihesse, és egyáltalán kezeljék a barátnőjét. Az élőzései során egyre többen javasolták neki, hogy a jogászok mellett forduljon a médiához is, most a Billboardnak beszélt a félelmeiről azzal kapcsolatban, hogy a kórház drogosként vagy csak szervdonorként tekint a barátnőjére, és hogy az egész helyzet rendszerszintű problémákra hívhatja fel a figyelmet.

Hirdetés

Mikor bejelentették, hogy Magyarországon is későbbi időpontra kerül az Eagles of Death Metal koncertje, akkor már hetek óta lehetett borzasztó állapotban látni Hughest a bejelentkezéseiben.

Januárban egy asztmás roham során leállt Tuesday Cross szíve, és azóta vegetatív komában van a Dignity Health Glendale Memorial kórház intenzív osztályán. 

Hughes arról mesélt, hogy a művészként is ismert Cross előtte napokig dolgozott egy graffitin, a festéktől pedig nagyon köhögött, így rendszeresen használta az asztmájára kapott spray-t. Az ominózus estén a nő elaludt, ő pedig néhány barátjával egy közeli lemezboltba ment. Egy közös barátjuk érkezett meg hozzájuk, ő talált rá a nőre, aki akkor már alig tudott lélegezni, és alig volt magánál. A közeli kórházba vitték, ahol megállapították, hogy leállt a szíve. A felvételkor Hughes a kórházban azt mondta, hogy lehetséges, hogy a nő cracket vagy methet szívott, most azt mondta, hogy ezt csak azért mondta, mert fenállt az esélye, de nem volt benne biztos. Hughes azt mondta, hogy úgy tudja, Cross covidos is volt, igaz ezt a kórházi papírok nem támasztották alá.  Később egy EEG vizsgálat azt mutatta, hogy károsodhatott az agya is, Hughes szerint ez volt az a pont, amikor a kórház eldöntötte, hogy nem kezelik tovább. A zenész ügyvédje, és egy másik közeli forrás szerint a nő kezelése az intravénás hidratálásra korlátozódott, azaz se tápanyagot, se kezeléseket nem kapott, Hughes a bíróságon azt mondta, hogy attól tart, semmibe veszi a kórház azokat a jeleket, hogy a nő reagál az orvosi ellátásra és gép nélkül lélegzik.

Az ügyvéd szerint egyébként az ellátást a hidratálásra korlátozni akkor szokták, mikor előkészítik a végstádiumban lévő beteget a szervek adományozására. 

Jogi úton küzd a gondviselő pozícióért

A Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróságon jelenleg zajló peres ügyek középpontjában most az áll, hogy ki hozhat döntést a nő állapotáról. A kórház ugyanis egy idő után nem a zenészre, hanem a nő anyjára, Maria Virginia Gaytanra hagyatkozott a kérdésben, annak ellenére, hogy Hughes azt állítja meghatalmazása van arra vonatkozóan, hogy a nő egészségügyi állapotáról döntsön. Az édesanya- aki a Hughes bejegyzései szerint nem tartotta a kapcsolatot a lányával, és csak azért értesült az egészről, mert a zenész szólt neki- megtiltott minden komunikációt és láthatást, így azóta videóhívásban sem láthatja menyasszonyát. Február 18-án döntés született arról, hogy a kórháznak minden életfenntartó kezelést végre kell hajtania Cross-on.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Jesse Hughes (@fatherbadass)

A periratok szerint Hughes január 27-én beszélt a kezelőorvossal, és ragaszkodott egy újabb EEG vizsgálathoz, az orvos ezt megtagadta, és azt mondta, biztos, hogy nem fog a nő magától lélegezni. De arra is vannak bizonyítékok, hogy Cross édesanyja beleegyezett, hogy a férfi döntsön a kezelést illetően, majd hirtelen meggondolta magát, és ezt a kórházzal is közölte. Miközben Hughesnak hivatalos, Cross által aláírt engedélye van, amit még egy korábbi, hasonló roham után írtak. Ennek másolatát a kórházban is többször bemutatták, de a kórház szerint ők sosem kaptak ilyet. Mindenesetre a meghatalmazást Hughes a bírósági iratokhoz is csatolta. Később már módosított álláspontján a kórház, kiderült, hogy megkapták, de mivel nem volt megfelelő, ezért továbbra is az anyával kommunikáltak, a zenészt pedig azóta sem ismerik el döntéshozónak.

Hughes szerint a menyasszonya reagál

Azt állítja, hogy barátokon keresztül február elején el tudták érni videóhíváson Crosst, aki reagált. Hughes megkérte, csukja be a szemét, a nő megtette, majd vártak 3-4 percet és újra megkérték, akkor megismételte. Felhívták a nővérpultot közben, de ott azt mondták, hogy ez semmit nem jelent. Hughes egyébként rögzítette a telefonjával a történteket, hogy bizonyítani tudja, hogy a nő reagál. Arról is van felvétele, ahogy megmozdítja a fejét ha szólt hozzá. A kórház válasza szerint a nő nem reagál, és azóta a videóhívásokat sem engedélyezték.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Jesse Hughes (@fatherbadass)

Hughes azt szeretné, ha Cross kezelései folytatódnának, ezért közösségi finanszírozásban pénzt is gyűjtött, és a UCLA Medical Center vállalta, hogy hozzájuk kerüljön a nő. Eközben az anyja nem akarja a kórházat és az újabb kezeléseket, vizsgálatokat és próbálkozásokat, hanem az állapotába beletörődve inkább egy ápolási intézménybe küldené.

Kegyetlen büntetésnek tűnik, ha nem engedik, hogy beszéljek vele.

– mondta Hughes, aki a videói alapján is néha teljesen összetörtnek, néha nagyon elszántnak tűnik. Az ügyben a napokban tartanak újabb meghallgatást. A turnéval kapcsolatban pedig Hughes határozottan kijelentette az élő bejelentkezéseiben, hogy nem marad el.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók