Hirdetés
Hirdetés

Kolibri – Rúnák

Kolibri, polgári nevén Bognár Bandi énekes-dalszerző, zenei pályafutását 2018-ban kezdte angol nyelvű „Elloish” című EP-jével. 2019-ben bejutott a Kikeltető 30-as shortlistjébe. Később áttért a magyar nyelvű dalszövegekre, és 2020-ban kiadta a Szívavató című EP-t. Egyszálgitáros előadóként, melankólikus atmoszférát sugárzó dalaival egyedi hangot ütött meg, emellett azonban más műfajok iránti nyitottsága és a zenei kíváncsiság egészen más irányokba is elsodorta: a Hundred Sins-szel közös Fuss és Zárószám dalokban, a Wavy kollektívás– vagy akár Tembóval közös kollabjain keresztül megmutatta, hogy minden stílusba képes belevinni a saját lenyomatát.

2023 januárjában, a Banana Records gondozásában jelent meg első nagylemeze Nagyon jó, Nagyon rossz, Nagyon jó címmel, amelyben Fodor Máriusz, Ben Leavez, Czirják Tamás valamint Kama producerek közreműködésével eltávolodott a hagyományos énekes-dalszerző vonaltól, és több teret engedett az elektronikának és a kísérletezésnek. Az album kritikai és közönségsiker lett, így Kolibri, Halász Máté dobossal és Háló Gergő multiinstrumentalistával immár trióvá kiegészülve a fesztiválok színpadain találta magát. Ennek a zenekaros felállásnak a lenyomataként született meg ősszel saját producerelése, a KEIKO kislemez

2023 őszén, a MOME animációs szakán éppen lediplomázó Kolibri bejelentette, hogy elutazik, hogy új élményeket szerezzen és inspirációt gyűjtsön további munkáihoz. Indiai kitérőt követően Ausztráliában kötött ki, ahol képkeretezőként dolgozott, azonban a zenélés iránti vágy hazahívta. Ez idő alatt jelent meg a még korábban felvett Blaize-zel közös kislemeze, a Lombtakaró.

A zenekar 2024 őszén tért vissza egy dupla A38 hajós koncerttel, és egy telt házas országos mini-klubturnéval, ahol a bevett gyakorlattal ellentétben a csapat folyamatosan ment, és egy héten át minden nap koncertezett az ország különböző pontjain.

2025-ben az első Kolibrihez köthető megjelenés a már jó ideje a fiókban pihenő, a 2022-es Banana KEMPben összeismerkedő Co LeeTEMBO Kolibri trió Ballagás EP-je és a Büki Balázs vizionárius rendező által jegyzett, a Fészek Művészklubban rögzített live session volt.

2025 azonban mostantól a Rúnákról fog szólni a Kolibri univerzumban. A korábbi anyagokhoz képest egy koherensebb, tudatosabb és mindenképpen koncertezősebb lemez, amely Kolibri ausztrál utazásai során kezdett körvonalazódni. A home-stúdiójából indult dalok indie hangzását Halász Máté élőben felvett dobjai és – az Elefánt és Analog Balaton lemezeket is jegyző –  Dexter által mixelt torz gitárok és hűvös padek adják. A Rúnák lemez fő dalszerzője és producere maga Kolibri, executive producere pedig Baba Aziz volt.

A nagylemezt egy turné és egy telített fesztiválszezon kíséri majd, olyan közönségkedvenc eseményekkel, mint a Fishing On Orfű, a Kolorádó, az EFOTT, az Ördögkatlan, a Sziget, a SZIN vagy éppen a Strand Fesztivál.

A Rúnák turnén a zenekart több koncerten a zenekarhoz közreműködőként is csatlakozó, a Mordáiban, a New Fossilsban és a Co Lee live bandben is zenélő Daniel Varga kíséri majd. Az Akváriumos nagykoncerten a Wavy kollektívából is ismert Indigo nyitja majd az estét. 

A koncertekre jegyek itt érhetők el. 

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,143KedvelőTetszik
3,137KövetőKövetés
7,150FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk