Hirdetés
Hirdetés

Klasszikus rockzene modern felfogással – Itt a Jaggers új klipje

jaggers-promo2_foto_kollar_szabolcs.jpg

Az X-Faktor döntőjét is megjárt Jaggers még 2009-ben alakult The Crossroads néven. Az akkori alapítók közül csak Pető Bence gitáros és Zelei Kristóf dobos maradtak a banda tagjai. Szeleczki Dávid énekes – aki még a Megasztár 5. szériájában volt döntős – 2015. őszén csatlakozott az együtteshez. Legkésőbb, 2017. szeptemberében Benedek Bence basszusgitáros érkezett, és egy új, modernebb színt hozott a Jaggersbe. Az új felállású zenekar sorra írta a dalokat, mígnem most Szeretnélek címmel kihoztak egy három számos kislemezt. A címadó dal mellett a Félárnyék és a Szakadék szerepel az EP-n.

Pető Bence gitáros ezt mondja az EP-ről:

Volt egy elképzelésünk anno az irányt illetően, ez volt a klasszikus rock. Nem véletlen, hogy az X-faktorba is Led Zeppelin-dallal kerültünk be. Aztán ahogy születtek a dalok, egy modernebb, maibb témák jöttek ki belőlünk. Ez a három szám már ennek a modernebb zenei világnak az előrevetítése, hasonló dalokra számíthat a közönség a jövőben is. A kislemez producere Nóniusz Gábor volt, aki profi munkájával sokat tett ahhoz, hogy hangzás, szerkezet és összkép tekintetében jól sikerüljenek a dalok.

A kislemez már elérhető az ismert online boltokban és a YouTube-on. A címadó számhoz klipet is forgatott az együttes, a videót Hindmost (Kollár Szabolcs) készítette. Legközelebb január 11-én koncerteznek Budapesten a Robotban.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló