Hirdetés
Hirdetés

Tolvajból gitárzseni – Converse kult

Semmi kétség afelől, hogy 1969 augusztusa fordulópontot jelentett a békemozgalmak történetében. Nem kissé ironikus hát, hogy olyan zenész vált a Woodstock Fesztivál státuszszimbólumává, aki csupán a drogfogyasztás terén tudott közösséget vállalni a pacifista célközönséggel.

Johnny Allen Hendrix 1942. november 27-én született Seattle-ben. Három éves volt, mikor háborúból hazatérő apja jóvoltából felvette a James Marshall keresztnevet. Akárcsak John Lennon esetében, művészi pályájára ösztönzőleg hatottak a fiatalkori megrázkódtatások: szülei válását követően anyja meghalt, az ifjú Jimmy James pedig egyedül kényszerült szembenézni a Central District nevezetű „elitkörnyék” kihívásaival. Első gitárjára 1957-es Elvis koncert hatására tett szert, nagyszabású terveiről pedig annak dacára sem volt hajlandó lemondani, hogy még ebben az évben megbukott zenéből. Első fellépésére egy zsinagóga alagsorában került sor, ám kifinomult zenésztársaival képtelen volt megtalálni a közös hangot. Ezt követően megalapította a The Velvetones névre hallgató formációt, melynek bemutatkozó fellépésén azonnal feltűnést keltett. Balkezes játékánál azonban sokkal inkább bizonyult figyelemreméltónak, hogy szólóit minden addiginál bizarrabb hangsorokkal dobta fel. Miután elkapták egy lopott autóval, Jimi a kétéves börtönbüntetés letöltése helyett kénytelen-kelletlen a katonaságot választotta, ám honvédelmi pályafutása nem tartott sokáig: 1962 májusában rossz magaviselet, valamint az „eligazításon való részvétel helyett a körletben végzett önkielégítés” miatt leszerelték. Ezek után semmi nem vethetett gátat álmai megvalósításának.

’64-ben Harlembe költözött, ahol nem sokkal később a The Isley Brothers tagja lett. Ezt követően Atlantában csatlakozott Little Richard zenekarához, aki bár elismerte tehetségét, magamutogató stílusa miatt sokszor került vele összeütközésbe. Rövid időre Tina és Ike Turner formációjában is megfordult, ám innen is távozni kényszerült. A szólókarrier nem sokat váratott magára: 1966 nyarán megalapította a Jimmy James And The Blue Flames zenekart, mely New Yorkban hatalmas népszerűségre tett szert. A kitörést részben Linda Keithnek, Keith Richards egykori barátnőjének köszönhette: ő mutatta be az Animals-basszer Chas Chandlernek, aki a Hey Joe című sláger hallatán azonnal produceri és menedzseri szerződést kötött Hendrixszel. Többek között az ő segítségével hozta össze legendás zenekarát is, a Jimi Hendrix Experience-t is. 1967. március 12-én megjelent Are You Experienced? című debütáló nagylemezük, melyet csak a Beatles Sgt. Peppere volt képes megelőzni az eladási listákon. Június 4-i londoni koncertjükön immár Paul McCartney és George Harrison feltűnt a közönség soraiban. Az európai sikerszériát követően az amerikai közönség meghódítása volt a cél. Erre kiváló alkalmat biztosított a Monterey International Pop Music Festival, ahol Hendrix nem mindennapi mutatványra vetemedett: egy-egy szóló közepette fogával pengette gitárját. Az Experience Axis: Bold As Love című második, valamint Electric Ladyland című harmadik nagylemeze egyaránt kirobbanó sikert aratott, ám a tagok viszonya egyre inkább megromlott. A zenekar utolsó koncertjét 1969. június 29-én adta a denveri popfesztiválon, ahol sokkal inkább a folyamatos zavargások és a rendőrökkel való összecsapások foglalták le a közönséget. Hendrix régi zenésztársaival karöltve megalapította Gypsy Sun and Rainbows nevezetű formációját, mely a 1969. augusztus 18-án Woodstockban a rocktörténelem részévé vált. Ebben jelentős szerepe volt Jimi legendás himnusz-interpretációjának is, mely később megannyi vita tárgyát képezte.

A kirobbanó siker ellenére a Gypsy Sun nem volt hosszú életű, mint ahogy az újjáalakult Experience működése sem. Ennek legfőbb oka az volt, hogy 1970-re Hendrix tökélyre fejlesztette az önpusztítás művészetét. Szeptember 18-án végül bekövetkezett az elkerülhetetlen fordulat: Hendrix máig tisztázatlan körülmények között – életművéhez méltóan – klasszikus rock’n’roll halált halt. 28 éves földi pályafutása azonban bőven elegendőnek bizonyult hozzá, hogy kultikus legendaként éljen emlékeinkben.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló