Hirdetés
Hirdetés

Klasszikus újrakiadás és új lemez is jön a Monasterytől

Lángoló Premier

A zalaegerszegi Monastery 1988-ban alakult. A zenekar eleinte trióban működött, Kovács „Billy” Róbert dobos mellett Németh Zoli és Kovács Krisztián alkotta a formációt. Két demo felvétele és néhány koncert után 1992-ben elkészült a „Far From Christ” című LP, mely a Trottel Records gondozásában jelent meg. Ezt a lemezanyag Albrecht László gitárossal kiegészülve készült el, aki két évig volt a csapat aktív tagja. Hivatalosan ez volt az első death-thrash kiadvány itthon. Egy országos turné, és jó pár koncert után Albrecht helyett Tóth „Hufi” Ferenc vette át a gitáros posztot.

Monastery régen

1994-ben elkészült a második Monastery-album „Postmortemaggressive End” címmel. Ezt ismét rengeteg koncert és fesztiválfellépés követte, az év végén a zenekar végigtolt egy turnét a Moby Dick előzenekaraként is. Ezt követően Németh Zoli családi okok miatt kilépett, akkor pótolhatatlannak tűnő űrt teremtve maga után. Több gitáros és énekes sikertelen tesztelése után a csapat feladta a keresgélést. Fel ugyan nem oszlott a Monastery akkor, de háttérbe húzódott egészen 2002-ig, amikor is Frytz vokalista került a látókörükbe, és azonnal taggá avanzsálták. Vele együtt érkezett Simon Balázs a basszusgitáros és Ufo a ritmusgitáros posztra, Kovács Krisztián pedig mint percussion felelős működött tovább. Elkészült még ebben az évben a „Wayto Life” című anyag, mely a visszatérést volt hivatott promotálni.

2003-ban elkészült a csapat EP anyaga „Fuckthisworld” címmel, majd 2004-ben követte ezt a „Misanthrope” LP. Kicsivel később Hufi helyére Varga Krisztián érkezett, akivel több országos turné is lezajlott, többek között a Moby Dick, a Cadaveres és Remorse társaságában.

2005-ben Frytz vokalistát Vincze Andres váltotta, ekkor a zenekar az akkori trendeket követve elindult az extrém metál irányába, ennek árnyékában készült el a csapat háromszámos promóanyaga, mely egyben a Monastery feloszlás előtti utolsó anyaga volt.

Most a 12 év pihenő után a MONASTERY újra aktiválódott, a jelenlegi tagok:

  • Kovács „Billy” Róbert dob
  • Frytz a frontember
  • Tóth „Hufi” Ferenc a gitáros
  • Szanati „Szana” Szabolcs basszusgitáros

A csapat 2021. januárban rögzítette az új minialbumot Chimera címmel.

2021. május 25-én jelent meg a Trottel Records gondozásában az újramasterelt Far From Christ című album CD és vinyl formájában, és ezzel egy időben a kínai Huanquanrecords is megjelenteti Ázsiában az első két albumot. A trotteles kiadványról lehet most meghallgatni egy dalt, rendelni pedig itt lehet:

Jelenleg a zenekar az ősz elején megjelenő lemezén dolgozik a soproni MD stúdióban, aminek már hallható eredménye is van:

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók