Hirdetés

Kiszállnak az alapítók a VOLT Fesztivál, és a Balaton Sound szervezéséből

Mind a VOLT Fesztivál, mind a Balaton Sound szervezését Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert irányították a kezdetek óta, de ez már csak idén lesz így, ugyanis mindketten kiszállnak az említett két rendezvényből, ahogy a Sziget fesztiválból is. Lobenwein az Indexnek:

Fontosnak érezzük, hogy ott legyünk a fesztiválok életében, de a döntésünk pont arról szól, hogy ebben az új rendszerben, ahol a tulajdonosi szerepet már nem mi töltjük be, azt éreztük, hogy bölcsebb döntés, ha hátrébb lépünk, és azt mondjuk, hogy átadjuk annak a profi csapatnak – akár az itthoni kollégákról beszélünk, akár az amerikai tulajdonosokról, aki világszerte ötvenegynehány fesztivált tulajdonolnak – azt a fajta irányítást, amely a Sziget Fesztivál mellett a Voltot és a Balaton Soundot érinti.

Az említett rendezvények a Sziget Zrt. tulajdonában vannak, aminek viszont az amerikai Providence Equity Partners globális befektetési alap a tulajdonosa hetven százalékban. A 2017-es eladáskor a maradék 30 százalék és a menedzsmentjogok Gerendai Károly, Takács Gábor, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán kezében maradtak.

Arról nincs szó ebben a hírben, hogy Lobenwen és Fülöp a tulajdonrészüktől is megváltak volna, de ezután már csak tanácsot adnak majd maximum a szervezőknek, ha azok kérik. Fülöp Zoltán az Indexnek:

Részünkről ez teljesen tudatos döntés volt. A viszonyunk harmonikus és jó az új tulajdonostársainkkal is. Az itthon dolgozó stábtagokhoz is barátság fűz minket, vagyis úgy búcsúzunk el, hogy valójában nem csukjuk be az ajtót.

Fülöp és Lobenwein egyébként nem maradnak rendezvény nélkül, hiszen ők állnak a Nagyon Balaton rendezvénysorozat mögött is főszervezőként a VOLT Produkció Kft-vel, ahol olyan bulik vannak, mint a STRAND fesztivál, a B my Lake, a Balaton Pikniket vagy a KOMP koncert, illetve olyan partnerekkel dolgoznak együtt a Nagyon Balatonon, mint VeszprémFest, a Paloznaki Jazz Piknik, a Művészetek Völgye, a Veszprémi Utcazene Fesztivál, az Ultrabalaton, a Klassz a Parton, a Kultkikötő vagy a Füred Gastro.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,020FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk