Hirdetés
Hirdetés

Kísérletezős arcletépés Dunaújvárosból – Itt a The Morning Star új lemeze

morningstar.jpg

Bazsó László énekes régi harcos a magyar extrém metál színtéren, még a kilencvenes évek közepén kezdte az ipart az akkoriban death vonalon mozgó Testimony soraiban. Saját csapatában, a The Morning Starban sem lett hűtlen a stílushoz, hiszen ma megjelenő új lemezük is olyan zenét rejt, amelynek gyökereit nagyjából arrafelé érdemes keresni. Ugyanakkor a súlyosság mellett nem idegen tőlük a kísérletezés. Az új lemez garantáltan nem a sablonok kedvelőinek lesz a kedvence, viszont azok, akik szeretik a tüskés, de egyedi hangulatú zenéket, mindenképpen olvassanak tovább! Lemezpremier a hajtás után.

A The Morning Star 2006 óta már a harmadik lemezét készítette el idén nyáron. Az Eleve címet kapott albumról a csapat a következőket mondta. 

Az új lemez kicsit letisztultabb képet mutat rólunk az előző munkánkhoz képest. Jobban akartuk vegyíteni a progresszív és a death metal vonalat, és ezúttal sikerült is közel kerülni ahhoz, amit előzetesen elképzeltünk. Az új lemezhez nyolc új dalt írtunk, amelyekben minden zenekari tagnak benne van a keze, hiszen dalaink a régi módszerrel születnek: jammelünk a próbateremben, és aztán mindenki hozzáteszi a saját részét az alapötletekhez. Ennek megfelelően minden szám elég nehéz szülés volt ezúttal is, sokat formálódtak a dalok, mire elnyerték végleges formájukat. Ismét felvettünk egy feldolgozást a lemezhez, valamint készítettünk egy teljesen magyar nyelvű dalt is, egy korábbi angol nyelvű szám magyar változatát, teljesen új szöveggel. Kísérletképpen helyet kapott még egy acapella-dubstep track is, amelyet egyrészt pihentetőnek szántunk a sok zúzás közepette, másrészt szerettünk volna flörtölni egy kicsit egy tőlünk első hallásra idegen műfajjal. 

A dobfelvételek az LV. Hangstúdióban készültek Gaál Csaba és Nóniusz Gábor irányítása mellett. A gitárokat, basszusgitárt, a végleges keverést és a masteringet az AREA 3X3 stúdió műhelyében Mikk végezte, a produceri feladatokat is ő látta el. Az énekhez pedig ismét Nóniusz Gáborhoz mentünk a Bresaola Stúdióba.

Nincs más hátra, hallgassátok végig az anyagot! Anélkül, hogy bárkit is megfosztanánk a saját felfedezés örömétől, kedvcsinálóként annyit elárulunk, hogy számíthattok jó pár meglepő fordulatra, érdekes gitártémára, disszonanciára, súlyosságra. Végül is ebben a stílusban ez a lényeg, nem?!

Advertisement
39,105KedvelőTetszik
3,072KövetőKövetés
4,980FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló