Hirdetés

Kisebb helyen is tökéletes basszus: megérkezett a Sonos SUB Mini

Új mélynyomót mutatott be a Sonos, amelyet kifejezetten a kisebb helyiségekben lesz érdemes használni. Az egy dolog, hogy eleve kisebb helyen is elfér, de nem lesz túl drasztikus a hatás, amiért a szomszédok is hálásak lesznek, és egy teljesen új kialakításnak köszönhetően egyrészt a szobában bárhol el lehet helyezni, másrészt nem kell attól félni, hogy az eszköz rezonálni kezd egy nagyobb csatajelenetnél.

Greg McAllister, a Sonos termékmenedzsere arról mesélt a Lángolónak, hogy a tartalomfogyasztási szokások megváltoztak, a tévé már nem csak a híradó és az esti filmek fogyasztására szolgál, hanem játékokra, moziélményre és zenehallgatásra is szeretik használni az emberek, ehhez pedig érthető okokból kiváló hangzásra van szükség. De az is teljesen érthető, hogy nem mindenki rendelkezik kastély méretű nappalival, viszont a Sonosnál úgy gondolják, hogy ettől még nem kell lemondani kiváló hangzásról. És mivel úgyis ott van nekik a kisebb méretű Sonos Mini, Beam vagy Ray, tökéletes kiegészítő lesz hozzá a Sonos SUB Mini.

Kiegyensúlyozottabb basszus

Az ember azt gondolná, hogy a kisebb változatok nem is tudnak annyit, na erre szeretnének rácáfolni a Sub Mini esetében is. A cél az volt, hogy tökéletesítsék és kiegyensúlyozottabbá tegyék a kisebb helyiségekben is a hangzást. McAllister elmondta, hogy ezt nem úgy kell elképzelni, hogy lenne egy konkrét négyzetméter-tartomány, ami alatt ilyen konfigurációra van szükség afelett pedig már nagyobbra, hanem pont az volt a cél, hogy a felhasználók úgy tudják variálni a termékeket, ami nekik a legideálisabb. Vagyis adott esetben a SUB Mini jó kiegészítője lehet akár egy Symfonisk darabnak is, ha a felhasználónak az a célja, hogy az otthoni zenehallgatás során tiszta és kiegyensúlyozott legyen a basszus.

Kialakítás

Az egyértelmű, hogy az új mélynyomó jól néz ki, és azt is megtudtuk, hogy az applikációs beállításoknak köszönhetően tulajdonképpen bárhol el lehet helyezni a szobában, de a legideálisabb azért mégiscsak a tévé előtti hely. A SUB Mini kettős egyedi mélysugárzóval rendelkezik, dinamikus mélyhangokat generál zúgás és zörgés nélkül. Az akusztikusan zárt szekrényen belül mindkét mélysugárzó befelé néz, hogy a torzítást semlegesítő hatást érjenek el.

A digitális jelfeldolgozás segítségével maximalizálja a basszusválaszokat, és reprodukálja a sokkal nagyobb mélynyomótól elvárt, telt tónusú mélyhangokat, miközben kezeli az alacsony frekvenciákat, így az olyan párosított hangszórók mint a Beam, a Ray, a One vagy a One SL sokkal inkább fókuszálhatnak a közép- és magas frekvenciákra, így még gazdagabb, erőteljesebb hangélményt nyújtanak. A hengeres dizájn pedig nem foglal sok helyet, és tényleg jól néz ki bárhonnan is nézi az ember.

Ilyen a Sonos SUB Mini Fotó: Sonos

Kompatibilitás

A Sonos alkalmazáshoz egy érintéssel hozzá lehet adni, és különböző Sonos hangszórókkal lehet kombinálni. Más gyártók eszközeivel nem kompatibilis, ennek oka egyébként baromi egyszerűen az, hogy az applikáció és az egész rendszer úgy van kialakítva a Sonosnál, hogy az összekapcsolt eszközök tökéletesen alkalmazkodjanak egymáshoz. Erre a legjobb példa, amikor egy hangszóró esetén is jól szól minden, de ha rákötünk egy másikat, akkor automatikusan sztereóra vált minden, ha pedig hozzákötünk egy mélynyomót, akkor szépen kiegyenlíti a hangzást, és a három eszköz együtt, egymáshoz alkalmazkodva dolgozik.

A Sub Mini hangzását a Trueplay funkcióval lehet finomhangolni, ez csak iOS eszközökön érhető el, de ennek segítségével érzékeli és hozzáigazítja a hangszóró hangját a falakról és a bútorokról visszaverődő hangokhoz, így a szobának és beállításnak legmegfelelőbb hallgatási élményt nyújtja.

Greg McAllister egyébként arról is beszélt nekünk, hogy a mélynyomókkal kapcsolatban sokan gondolják tévesen azt, hogy az kifejezetten filmekhez, zenében pedig az elektronikus zenékhez passzol, ezzel szemben mesélt nekünk egy kicsit az előző munkahelyéről, ahol hollywoodi filmek zenéjén dolgoztak, és a legtöbben nem is gondolnák, hogy ehhez mennyi mélyet használnak a zenekarok. A legtöbben csak azt érzékelik, hogy itt egy nagyzenekar játszik, a mélyek viszont hiányoznak. McAllister arról mesélt, hogy konkrét hangszerek maradnak ki, mert egészen egyszerűen nem tudják lejátszani a tévék, ezért ő azt javasolta, hogy mindenképpen érdemes filmekhez írt zenékkel kipróbálni a rendszert, mert egy teljesen új világ nyílik ki előttünk.

A Sub Mini október 6-tól lesz elérhető világszerte, Magyarországon 189 900 forintos ajánlott fogyasztói áron.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

KOMMENT

37,333KedvelőTetszik
2,908KövetőKövetés
1,090FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk