Hirdetés
Hirdetés

Kirúgta kiadója a Limp Bizkitet

Elváltak az egykor meghatározó nu metal zenekar, valamint az Interscope Records útjai, erről a Limp Bizkit frontembere, Fred Durst beszélt egy interjúban, még pénteken. A szakítás oka, hogy az együttes legutóbbi, hat év szünet után megjelent, visszatérőként beharangozott nagylemeze, a nyáron kiadott Gold Cobra kifejezetten rossz eladásokat produkált az elmúlt fél évben, így a kiadó felbontotta a szerződést az egykor szebb napokat látott zenekarral. A szakítás persze Durst szerint egyáltalán nem drámai esemény a Limp Bizkit életében, mint elmondta éppen itt volt az ideje, hogy a zenekar független legyen, és ne kelljen olyan elvárásoknak megfelelni, amik eddig is terhet jelentettek számukra. A szakításhoz vezető Gold Cobrával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy azzal maguknak és az igazi rajongóiknak akartak bizonyítani, és soha egy pillanatig sem kételkedtek benne, hogy jól fog sikerülni. A Limp Bizkit tehát már független, nincs szerződése egy kiadóval sem, úgyhogy aki szívesen szerződtetné őket, annak itt a remek alkalom. Van ilyen?

Advertisement
39,159KedvelőTetszik
3,152KövetőKövetés
7,230FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló