Hirdetés
Hirdetés

Királydráma – Itt az új Magidom-klip

kiralydrama_kep.jpg

Új klipes dalmegjelenéssel zárja az évet a Magidom. A Királydráma című szerzemény már előfutára a második nagylemeznek, amit jövő márciusban mutat be a zenekar az A38-on.

A Magidom 2018-as éve a koncertezés mellett elsősorban a háttérben folyó alkotómunkáról szólt. A készülő dalok közül most, itt a Lángolón debütáló Királydrámát egy különleges vetítésen már szélesvásznon bemutatta a zenekar a Premier Kultcafé mozi termében, de az online premier ideje most jött el. Benyhe Robi énekes-gitáros a következőket fűzte az új klipes dalhoz:

Volt egy kisebb kálváriája ennek a dalnak. Több mint egy éve nagy lendülettel felvettük a basszust és a dobot, de akkor még rengeteg nyitott kérdés volt a szövegben és a hangszerelésben is. Szóval volt min szöszölni, de szerencsére őszre sikerült összekapni magunkat és befejezni a munkálatokat Bodnár Péter (mix+maszter) és Erős Marci (vonós hangszerelés) segítségével.  

Lett tehát egy zeneileg nagyívű, szövegében eléggé szimbolikus, képszerű dal, és úgy gondoltuk, hogy jól állna neki egy „szép”, jó értelemben vett teátrális videoklip is, ami hangulatában reflektál a mondanivalóra. Helyszínnek a Duna Palota színháztermét választottuk, ahol már egész otthonosan mozogtunk, mert itt tartottuk tavaly az Életközeli Élmény című akusztikus koncertszínházunkat. A koncepció magját nagyjából kitaláltuk, de ezúttal Lippai Balázs kezébe adtuk a rendezői pálcát, aki szabad kezet kapott a megvalósításban, tök jó ötleteket hozott, és a közös munka is flottul ment. Neki köszönhetjük a két szuper főszereplőnket is: Szabó Sebestyén László a Nemzeti Színház oszlopos tagja, és László Panna előtt is nagy jövő áll – nagy taps és köszönet nekik ezúton is! Mellettük nagyon szépen köszönjük Stámusz Dani (operatőr), a Tintaló Társulás (világítótorony díszlet), Charlotte Drath (bolygó és csillag dekoráció), és a klipben közreműködő összes kedves ember segítségét. Kérjük, nézzétek a Youtube-leírást is, vannak egy páran!

Az új lemez bemutatója március 28-án lesz az A38-on. Erről nemsokára bővebb információk is lesznek a zenekar felületein, de addig is várható még néhány kedvcsináló dalmegjelenés jövő év elején.

A posztot a Hangfoglaló Program és az NKA támogatta:

nka_hangfoglalo_logo_650.png

Advertisement
38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló