Huszonkettedik alkalommal adták át a Fonogram – Magyar Zenei Díjakat: a nyertesek és az életműdíjasok ünnepélyes keretek között, a budapesti Barabás Villában vehették át az elismerést egy szűk körű, díjátadóval egybekötött fogadáson. A Fonogram-napon hagyománnyá vált interaktív műsorfolyam is elindult a díj közösségi oldalain, melynek során az egyes zenei kategóriák nyerteseire izgalmas videók formájában derül fény. A huszonöt fős szakmai zsűri tizennyolc műfaji kategóriában ítélte oda a díjakat. A MAHASZ emellett nyilvánosságra hozta azt is, hogy ki nyerte #azévslágere közönségszavazást.

A hazai klasszikus pop-rock kategóriában az Ivan & The Parazol vehette át immár második Fonogram-díját – ők korábban 2022-ben az alternatív/indie-rock mezőnyben nyertek. A Lángoló szavazói ezzel szemben Beatrick x Co Lee x Miller Dávid – VÁROS albumára adták le a legtöbb szavazatot.
A magyar modern pop-rock jelöltek között a feltörekvő ajsa luna győzedelmeskedett, aki a Lángoló szavazóinak a listáján a harmadik helyen végzett, elsőn pedig T. Danny.
Szakmai elismerésben részesült az Elefánt zenekar, akik többszöri jelöltség után most el is vitték a hazai alternatív/indie-rock kategória díját. A Lángoló szavazói azonban a Carson Coma x Beton.Hofi – Frida Kahlo alkotására adták le a legtöbb voksot.
Az elektronikus zenei produkciók közül az Analog Balaton albuma lett a befutó, és ők a Lángoló szavazóinál is első helyen végeztek. A hazai rap/hip-hop kategóriában pedig Co Lee és Blaize párosa bizonyult a legjobbnak, a Lángoló szavazói szerint viszont Pogány Induló.
A hazai hard rock/metal esélyesei közül az AWS szerezte meg a Fonogram – Magyar Zenei Díjat, akikre a Lángoló szavazásán is szintén a legtöbb voks érkezett.
A speciális zenei kategóriákban pedig díjazták Kökény Dánielt, az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele kategóriában, ahol a Lángoló szavazásán Márióra érkezett a legtöbb voks. Temesi Bercit az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele kategóriában díjazták, amire a Lángoló szavazásán Kökény Attilára érkezett a legtöbb visszajelzés, Firkiné lett az év hazai gyermek albuma vagy hangfelvétele kategóriában kiosztott díj, amiben a Lángoló szavazásán az Apacuka zenekar szerezte a legtöbb szavazatot. A Jazzbois nyerte el az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele kategóriában kiosztott díjat, őket viszont a Lángoló szavazásán megelőzte a Budapest Orchestra Project feat. Jazzation. A Parno Graszt pedig elvihette az év hazai világ- vagy népzenei albumáért vagy hangfelvételéért járó díjat, amire a Lángolós szavazáson a Bagossy Brothers Company-re érkezett a legtöbb voks.
A 2024-es év felfedezettje cserihanna lett, ebben a kategóriában a Lángoló szavazói Sisire adták le a legtöbb voksot.

Az év hangfelvétele kategóriában a közönségszavazás során Horváth Tamás x Kowalsky meg a Vega Fehér holló című slágerére szavaztak a legtöbben. A Fonogram – Magyar Zenei Díj nemzetközi kategóriáiban Beyoncé, Teddy Swims, Fontaines D.C., CYRIL, Doechii, Judas Priest lettek a legjobbak. Mindemellett pedig életműdíjban részesült Soltész Rezső, Szigeti Ferenc és a KARTHAGO, valamint Szikora Róbert.

Fonogram – Magyar Zenei Díj
A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) több mint három évtizede minden évben odaítéli a különböző zenei stílusok hazai és nemzetközi legjobbjainak az őket megillető szakmai elismeréseket. 2025 sem volt kivétel, Fonogram – Magyar Zenei Díj néven idén már 22. alkalommal hirdettek győzteseket.
Fonogram-nap
A MAHASZ által a budapesti Barabás Villában rendezett Fonogram – Magyar Zenei Díj 2025 zárt körű eseményén jelentették be az idei nyerteseket és az életműdíjasokat, illetve adták át a Fonogram-díjakat. A műsort követően fogadással ünnepelték a díjazottakat.
Az eseményt követően interaktív műsorfolyam kezdődött a Fonogram – Magyar Zenei Díj weboldalán, valamint párhuzamosan négy közösségi média-felületén (Facebook, TikTok, Instagram, YouTube).
A díjátadás utáni pillanatokba a megszokott videóüdvözletek mellett ezúttal is betekinthetünk egy-egy rövid interjú formájában is. Ezeknek a TikTok biztosít felületet; az interjúkat a nyertes művészekkel Kovács Kristóf készítette.
Szakmai szavazás, mindig megújuló zsűri
Idén is egy zenei szakemberekből, újságírókból és zenészekből álló, összesen huszonöt tagú szakmai zsűri döntött arról, hogy a beérkezett mintegy 1400 nevezés közül kik legyenek a tizennyolc kategória jelöltjei, majd pedig nyertesei.
Tavalyi Fonogram-nyertesek konferálták fel az idei jelölteket
A Fonogram – Magyar Zenei Díj jelölt videóinak különlegessége, hogy tavalyi nyertesek harangozták be az elismerés idei esélyeseit. Így többek között a Nagy Emma Quintet, a Zaporozsec és a Carson Coma tagjai, illetve a Thy Catafalque alapító-frontembere, Kátai Tamás, Paulina, Raul, Paár Julcsi, Saya Noé, Rúzsa Magdolna és Pogány Induló mutatták be a különböző kategóriák mezőnyeit, de mikrofont ragadott a Góbé Zenekar és Ótvar Pestis is.
A nyertesek dalai meghallgathatók a Spotify-playlisten, vagy a YouTube-videóplaylisten. Az díjazottak névsora pedig elérhető itt.