Hirdetés
Hirdetés

Kikapcsolnám – Premieren az Earlybird új videója

A fővárosi Earlybird a Kikapcsolnám című dalára forgatott videóval rántja le a leplet a debütáló albumáról. A nemidevaló lemez az ismert stream szolgáltatónál elérhető. A zenekar így foglalta össze azt, amit a dalról és a klipről tudni érdemes:

„A klip ötlete még tavaly nyáron fogalmazódott meg bennünk, aztán ősszel konkrétan az egyik koncertre utazás közben, a buszban forrta ki magát a gondolat.
Az alapkoncepció valójában egy – nevezzük így – klasszikus punk-rockos, házibuli hangulatú, mini-koncertezős klip volt, amiben a zenekar tagjai alapból a vagányabb, fellépős szettjükben tűnnek fel, melyek helyét szépen lassan átveszik a kocka, minden apró részletet kiemelt, ironikus és vicces énjük, ami görbe tükröt mutat a komoly személyiségnek. Gyakorlatilag egyfajta fokozatos váltás történik a klipben és a szám közepére ki is cserélődik az egész zenekar, mintha egy buliban “véletlenül” beesnének a színpadra, az egyes hangszerek mögé.

A videót egyébként – ahogy az nálunk már megszokott – teljesen önerőből és baráti segítségekkel terveztük megvalósítani, amiben nem győzünk elég hálásak lenni minden résztvevőnek. A felvételekért Rákóczi Márknak és stábjának jár az óriási köszönet, akik irgalmatlan nagy erőfeszítéseket tettek, hogy elkészülhessen ez a klip. Továbbá szintén borzasztóan hálásak vagyunk minden barátunknak, akik eljöttek és a lelkes közönséget nagyon ügyesen és szorgalmasan alakították. Muszáj megemlítenünk, hogy szerintünk nagyon jó volt a kémia a teljes felvétel alatt: a stáb, a közönség és a zenekar nagyon jól működött együtt és mindez rengeteg jó felvételt és vicces pillanatot eredményezett. Az igazat megvallva emiatt nem is volt egyszerű dolga a stábnak a vágás során, nevetésből nem volt hiány.

A dal maga egyébként arról szól, hogy túl sok mindenre figyelünk egyszerre, de ebben a szerteágazó figyelemben elveszik a fókusz, nem állunk meg egy pillanatra, hogy megbecsüljük a pozitív eseményeket és embereket magunk körül. Magunkon vettük észre, hogy több dolgon jár az eszünk, sok mindennel foglalkozunk egyidőben és nehezen tudunk lassítani, mintha ez az állapot folyamatos lenne. Ebből született meg az a gondolat, hogy mindezt kikapcsolnánk, kikapcsolnám.”

A lemezről ezt mondták:

„Az első nagylemezünk – mondjuk úgy, hogy – az átlagostól eltérően készült el, szóval már nagyon örülünk a megjelenésének. Tudniillik a dalok felvétele közben csatlakozott a zenekarhoz Viktorunk (gitár-ének), akivel újabb mélységet kaptak és egészen egyszerűen jobban szóltak a dalok. Így tehát a felvételek közben úgy döntöttünk, hogy visszaugrunk az egész folyamat legelejére és immár öten, újra felveszünk mindent és ahol kell változtatunk a dalokon. Ez nyilván valamelyest elnyújtotta az egész folyamatot, de a végeredményt hallva úgy gondoljuk, hogy abszolút megérte.

A másik fontos és érdekes infó a lemez kapcsán, az az, hogy mindent, de tényleg mindent zenekaron belül oldottunk meg. A felvételeket a gitárosunk, Bence végezte, majd ő maga keverte és masterelte a dalokat, szóval ez egy 100 %-ig self-made, önerőből készült lemez, ami szerintünk teljes mértékben tükrözi azt a hangzásvilágot, lüktetést és persze minőséget, amit a zenekar a lemez kapcsán elképzelt. Szóval lehet, hogy nem volt egy gyors folyamat a lemezkészítés, és persze utólag lehet, hogy 1-2 dolgot már másként csinálnánk, máshogy építenénk fel, de a végeredményt hallva, szerintünk megérte ennyit foglalkozni a dalokkal, a lemezzel, és csak remélni tudjuk, hogy másoknak is ugyanannyira fog tetszeni, mint nekünk.

Egyébként a lemezen lévő dalok közül nem a “Kikapcsolnám” az első klipes dal, mivel tavaly már több EP és klip is kijött a “Vért a vízzel”, “A koromszín város” és a “Leszakadt hidak” c. dalokkal.

Végül pedig természetesen meg kell említenünk, hogy nem is húzzuk az időt és március 24-én a budapesti Dürerben megejtjük az első hivatalos lemezbemutató koncertünket is a Don Gatto vendégeként a Sense of Justice és a Visionless Humanity társaságában, így élőben ott lehet első alkalommal meghallgatni a teljes lemezanyagot. Nekünk tehát most az a feladat, hogy újból megtanuljuk a dalokat! Viccet félretéve, tényleg izgatottan várjuk a nagy napot. Szóval ott tali?”

Esemény: https://www.facebook.com/events/3372876126269766

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók