Június 24-én lép fel a Budapest Parkban a Soulfly. Max Cavalera főzenekara tavaly ősszel hozta ki legutóbbi lemezén, amit első ízben a fiza, Zyon doboolt fel. Erről is, meg még sok mindenről szó esik az alábbi interjúban.
Most éppen a Soulflyjal koncertezel nálunk, de van még kettő. Mennyire nehéz, hogy egyszerre három zenekart is vigyél?
Inkább szórakoztat a dolog, mert minden zenekar valamiben más és mindegyiket nagyon szeretem. A Soulfly a fő zenekarom és nagyon szeretek velük játszani, de ott van a másik Iggorral, ahol együtt zenélhetek a testvéremmel ezért persze azt is nagyon élvezem. Meg ott a Killer Be Killed, aminek nagyon jók voltak a felvételeit. Igazából szeretem, hogy ez a három zenekar alakítja az életem és mindent eköré szervezek, így legalább mindig kurvára elfoglaltnak gondolom magam. Most ugye a Soulfly-turné, aztán jön a Cavalera Conspiracy, jövőre egy kicsit Killer Be Killed-ezek is még, szóval tényleg rohadt elfoglalt vagyok.
Mikor eszedbe jut egy dalötlet, hogyan döntöd el melyik zenekarodba illik?
Jajj én nem gondolkozom dalötleteken, olyan vagyok hogy ha éppen lemezírás van, akkor lemezt írok. Akkor meg azé lesz, ami eszembe jut, amelyik zenekaromon éppen dolgozok. Ahogy csinálom, úgy jön az ihlet is. Ha valami nem kerül fel a lemezre, akkor azokhoz még vissza szoktam később nyúlni, ne vesszenek kárba, de ilyen ritkán fordul elő. Általában ha épp lemezt írunk, akkor nagyon izgatott leszek és jönnek az ötletek. A Killer Be Killednél is ez volt, kitaláltuk hogy meg kéne írni a lemezt, erre ráizgultam és jöttek is szépen a gitártémák. De így volt a Cavalera Conspiracyval is, ott is egy csomó ötletemet használtuk a lemezhez. Átkapcsolom az agyam lemezíró üzemmódba és akkor azon kattogok, amíg elég jó nem lesz az amin dolgozom. Egy nehéz dolog van egyébként ebben. Az hogy jöjjenek az új dolgok és ne azt a riffet írjam meg, amit már egyszer megírtam régebben.
Hogy álltok a Cavalera Conspiracyval?
Jól, októberben ki is jön.
Azt hallottam grindcore lesz. Ez vicc, vagy tényleg?
Tényleg grindcore lesz. Olyan grindcore szerű. Legalábbis inspirálódott a grindcore-ból. Rengeteg grindcore-t hallgattam, mikor írtam. Egy csomó Pig Destroyer szólt, Napalm Death, Carcass. Meg ugye eljött hozzánk basszusozni Nate a Converge-ből, ő is sokat hozzátett ehhez. A dalok egyébként rendes 3-4 perc hosszúak szóval nem olyanok, mint egy tipikus grindcore-dal a maga 20 másodpercével. Szóval teljesen normális dalok, vannak benne lassú részek is meg minden, de azért cavalerás. Ja és nagyon mélyen éneklek rajta, a legmélyebb vokálok kerültek rá, amit valaha is felénekeltem. Nagyon mély és nagyon brutál szóval remélem szeretni fogják a rajongók.
Térjünk vissza a Soulflyra. Mikor vált egyértelművé, hogy a fiad, Zyon a zenekar része lesz és nem csak téblábol a koncerteken, meg egy dalt dobol, hanem teljes értékű taggá válik? A te ötleted volt?
Hirtelen jött a semmiből. Dél-Amerikába készültünk, és mondta hogy ő is le tudná nyomni a koncerteket. Én meg mondtam, hogy „Azt hiszed? Nem úgy megy az. Azért mert egy dalt vendégként ledobolsz az egy dolog, de egy egész koncertet teljesen más végigdobolni.” De tényleg másfél órán át végig ütni kell, ehhez energia kell meg állóképesség. Erre elkezdett gyakorolni, mint egy őrült, ráadásul a többiek is nagyon szerettek vele játszani. Aztán jött az ötlet, hogy akkor már dobolja fel ő a lemezt és az is jól ment. Ráadásul otthon előtte nagyon sokat tudtunk rajta dolgozni. Mielőtt elmentünk a stúdióba, három hónapig otthon írtuk a dalokat meg próbáltunk, úgyhogy a dalok alapjaiban már készen voltak, mikor bementünk a stúdióba. Na ilyen szerintem a sepulturás korszakom alatt volt utoljára, mikor Iggorral csináltuk ezt. Zyon egyébként nincs ott az összes turnén, mert a saját zenekarát is csinálja, de amikor tud, akkor velünk jön.
Hozzánk elhozod?
Igen elraboltuk és hozzuk. Nem, egyébként nagyon akart jönni, tisztára idegben van már, mert Londonban fellépünk a Black Sabbath előtt. Az lesz eddigi karrierjének csúcsa ráadásul. Hatalmas Sabbath-rajongó, szóval már most be van sózva és nagyon várja.
Külön tudod választani a szerepeket, hogy mikor vagy az apja és mikor a zenésztársa?
Úgy kezelem, mint egy zenészt. Ugyanúgy beszélek vele, mint bárkivel a zenekarból. Ha valamit elbasz, ugyanúgy kiakadok rá és leordítom, hogy több ilyen ne legyen, és elismerem persze azt is ha jó, meg ugyanúgy hülyéskedünk koncerteken. Aztán ha lejövünk a színpadról, akkor persze néha előjön belőlem az apuka, és persze röhögök a hülyeségein, de néha hozzávágok egy üveg vizet, hogy igya ezt inkább meg ilyenek. Meg néha szentimentális is vagyok és azon érzelgősködöm, hogy egy álmom vált valóra, hogy együtt játszhatok a fiammal és hogy ennél jobb dolgot nem nagyon tudok elképzelni. Meg egy csomót lehetünk együtt és megyünk várostnézni, és tök jó érzés hogy meg tudom mutatni a fiamnak a világot.
Azért a többi gyereked is eléggé sokat van veletek a turnén, sőt a színpadon is. Őket még izgalomban tartja ez az egész vagy már teljesen hozzászoktak?
Szerintem már eléggé hozzászoktak. Egész kiskoruk óta jönnek velünk, gyakorlatilag turnékon nőttek fel. A legtöbb első emlékük valami turnén történt dologhoz kötődik, a turnébuszt meg kb. második otthonuknak tekintik. Sőt, jobban szeretnek buszban lakni, mint a házunkban, mert imádják az emeletes ágyakat, vagy rohangálni a buszban. Tudom, hogy ez egy kicsit speciális életforma, és hogy nem is jön be mindenkinek, de ők imádják. Meg a zene is mindegyiküknél jelen van, mindenkinek meg van a maga zenekara. Meg például Richie-t befogtam technikusnak és pólóárusnak mostanában. De nincs is annál jobb, mint mikor együtt a család. Egy rohadt hangos, de összetartó metálcsalád vagyunk, és nagyon büszke vagyok erre.
Mennyire jött be a Killer Be Killed? Négyen négyfelől érkeztetek, ráadásul elég különböző személyiségek is vagytok. Nem izgultál emiatt?
Nem, ment minden, működött a dolog. Greg Puciatto ötlete volt az egész project, ő rángatott bele engem is, aztán folyamatosan tolta a dolgot, hogy csináljuk. Aztán jött Dave Elitch és Troy Sanders és mikor már megvolt mindenki, akkor elkezdtünk azon erőlködni, hogy mikor találunk rá időt és lehetőséget, hogy négyen együtt dolgozzunk a lemezen. De jó móka volt. A lemezt is jó, minden van benne, amit szeretek. Dallamos részek, thrash, groove, keménység. Mégis más, mint amit eddig valaha csináltam. És az mennyire király, hogy három énekes is van benne, ez teljesen más hangulatot ad a daloknak mintha mindegyiket ugyanaz az egy ember énekelé. Alig várom, hogy koncertezzünk, szerintem rohadt jó lesz koncerten.
Miért, lesz koncert? Össze tudjátok egyeztetni?
Muszáj lesz. Majd ugyanúgy kell csinálni, mint a lemeznél, hogy jövőre kijelölünk egy időpontot, hogy ekkor senki nem vállal semmit, és akkor megyünk turnéra. Nem hiszem hogy sok koncert lesz, vagy hosszú turné, de ami lesz, az biztos különleges lesz. Csak mindenkinek be kell tartania, hogy arra az időszakra az ég világon semmi mást nem tervez be, csak a Killer Be Killed turnét.
Nemrég lett kész a videótok is, azon látszik milyen lenne élőben a dolog.
Pontosan ezért is csináltunk olyan videót, amin az ég világon semmi nem történik, csak játszunk. Na olyan lesz élőben is. Tényleg nem hiszem, hogy sok koncert lesz, szóval érdemes lesz megnézni ha éppen a közelben lesz valakihez. Persze a turné is biztos szórakoztató lesz, ott van Greg, aki kibaszottul őrült, de ez a színpadon elég jól tud kinézni, meg a közönséget is be tudja indítani. Már el is képzeltem amúgy, hogy a dalokra mennyire be fog indulni a közönség. Meg biztos, hogy a koncerteken kívüli időt is élvezni fogom, hiszen Troy Sanders meg Dave Elitch is nagyon szórakoztató emberek, jó a humoruk és nagyon szeretek velük lógni. Szóval alig várom.