Hirdetés
Hirdetés

Kifejezetten a magyarok ízlésére szabott koncerttel készül a OneRepublic – Interjú Ryan Tedder frontemberrel

A OneRepublic tavaly az MTV EMA díjátadó részeként a Hősök terén adott koncertet Budapesten, a díjátadóról és a koncertről beszélgettünk Ryan Tedder énekessel, aminek  egyik részét már el is lehetett olvasni, most pedig itt az ideje közzétenni, hogy mit mondott akkor a májusi budapesti koncertől. 

Hirdetés

Mire lehet számítani tőletek a Papp László Sportarénában május 13-án? Miben lesz más, mint a koncert a Hősök terén? 

Igazából mindenben. Teljesen új lesz a megjelenésünk, más lesz a színpadkép, a fények, a vizuál. Mintha egy reset gombot nyomtunk volna, minden eddigit félreteszünk, és egy teljesen újat építünk.  Ez alól nyilván kivételt képeznek a dalok, azok persze ismerősek lesznek, és az egészen biztos, hogy minden olyan dalt eljátszunk, amit a magyar közönség szeret. Lehet majd hallani a legutóbbi slágereket is, mint a Run vagy a Rescue Me, és a Kygo-val közös dal is valószínűleg felcsendül. 

Szeretünk olyan programot összeállítani, aminek az ott élők örülnek. Mikor összerakjuk a turnét, akkor a dalokat úgy állítjuk össze, hogy megnézzük, hogy az adott országban, melyek azok a slágereink, amelyeket nagyon szeretnek az emberek, hiszen azért jönnek el a koncertünkre, hogy hallják a kedvenceiket élőben. Erre nagyon odafigyelünk, és ezért állítom magabiztosan, hogy a koncerten minden olyan dalt előadunk, amit a magyar rajongóink szeretnek. 

Nagyon hiányoztak mindenkinek a koncertek, most hogy már újra lehet menni, észreveszel bármi különbséget a járvány előtti és utáni koncertlátogatói szokásokban? 

Minden ország más, és még az Egyesült Államokban is azt láttam, hogy hiába, hogy egy ország, mégis vannak helyek, ahol nem nagyon törődnek a járvánnyal, máshol viszont nagyon szigorúan veszik a szabályokat. Az viszont ott is látszik, hogy vannak olyan emberek, akik még nem érzik magukat biztonságban nagy tömegben, és erre a Travis Scott-tragédia rátett még egy lapáttal. 

A zenekaroknak az utóbbi két év nagyon kemény volt, mi 2021-ben nagy turnét még nem, de koncerteket már adtunk, amik nagyon jól sikerültek. Viszont turnézni még nem lehetett elindulni. Azt látni kell, hogy egy turné nagyon komoly és szigorú költségvetések alapján áll össze. Ha egy estére ötezer vagy tízezer fős közönséggel tervezünk, és annak már csak a tíz százaléka kiesik, mert úgy gondolja, hogy fél vagy nem mer jegyet venni, akkor az az egész turné gazdasági mutatóit tönkreteszi. Egy turné hatalmas költségekkel jár, és ezt az előadónak előre kell megfinanszírozni. Mindenki azt hiszi, hogy a turnén hatalmasat keresnek a zenekarok, de a valóságban az van, hogy a végén fordul pozitívba a mérlegünk. Ha veszünk például egy 50 állomásos turnét, akkor az első 35-36 állomásig semennyit sem kerestél. 35 állomás teljes bevétele után állsz ott, hogy kifizetted a turné költségeit. Éppen ezért minden eladott jegy számít. Azt látom, hogy az emberek már nagyon várják, hogy koncertre mehessenek, viszont minden egyes terület más és más abban a tekintetben, hogy mennyire félnek újra tömegbe menni. 

A lezárások alatt úgy tűnik, hogy a tech és a zene világa egymásra talált, szerinted a virtuális események maradnak? 

Igen, biztosan folytatódik a virtuális koncertek sorozata, lesz rá piac. Azt kell látni, hogy ez teljesen más, ezért teljesen más megközelítést is kíván. Mi csináltunk egyet, és nagyon sok meló volt vele, hogy az élvezhető, jó minőségű és szórakoztató legyen. Nem pótolja az élő koncerteket, hanem teljesen más élményt tud nyújtani, ha jó előkészítették. 

A OneRepublicon kívül másoknak is írsz dalokat, hogyan döntöd el, hogy melyiket adod tovább, és melyiket tartod meg magadnak? 

Ezzel valahogy sosem volt problémám, még akkor sem, ha azok a dalok, amiket végül más ad elő, kifejezetten személyesek. Ez művészet, és ahogy a festő is azt szeretné, hogy a műveit minél többen lássák, úgy a zenész is azt szeretné, ha megismernék a dalait. De ki dönti el, hogy mitől értékes egy dal? Nem a művész, hanem azok, akik meghallgatják, illetve azok, akik hajlandóak fizetni érte. 

Mikor odaadok egy másik előadónak egy dalt, akkor arra nem úgy tekintek, mintha eladtam volna, hanem odaadtam neki, ő felveszi, és pedig remélem, hogy sláger lesz, és tetszik majd az embereknek. Mikor egy dal kijön, onnantól semmilyen kontrollunk nincs felette, vagy felkapják, vagy nem. Kivéve persze, ha Justin Bieber, Weeknd vagy a BTS a legjobb barátod, és felhívod őket, hogy tolják már meg egy kicsit. Érdekes egyébként, hogy van néhány előadó, akik teljesen mindegy, milyen dalhoz nyúlnak, ha ott a nevük, abból sláger lesz. Nekünk viszont valami extrát kell tenni minden egyes dalba, hogy az a világban működjön. 

Nem mondhatni, hogy öreg zenekar vagytok, de a majdnem húszéves fennállásotok óta rengeteget változott a zeneipar. Hogyan tudtatok ehhez alkalmazkodni? 

Megismertem az új előadókat, például nemrég dolgoztam együtt Lil Nas X-szel, vagy Miley Cyrussal, Ariana Grandéval és szeretek is velük dolgozni, mert felfrissít. Jót tesz nekem, jót tesz a OneRepublicnak, hogy hallom, milyen dalokon dolgoznak ezek a hatalmas előadók, ráadásul legalább fél évvel a megjelenés előtt megismerem ezeket a slágereket, így tudom, merre halad a zene. 

Másrészt nem maradhatsz le a technológiával sem, és most mindent a közösségi oldalak irányítanak. Aktívak vagyunk rajta, és megértettük, hogy meg kell osztani az életünket a rajongóinkkal. 

Harmadrészt pedig okosnak kell lenni, itt a kriptovaluták és az NFT-k világában, mert szerintem a blockchain lehet a zeneipar, és a zenei jogok birtoklásának a jövője, ahol nagyon direkt lehet a kapcsolat a rajongókkal. Gondoljunk megint a festményekre, ott egy az egyben el lehet adni egyet, míg a zenénél mondhatom azt, hogy van egy dalom, annak megtartom egy bizonyos részét, de mondjuk 40 százalékot eladok a rajongóimnak. Minél értékesebb a zene, mert mondjuk befut, annál többen szeretnék a sajátjuknak tudni azt a dalt, és annál értékesebb lesz azoknak a befektetése, akik az a megjelenéskor vásároltak a dal tulajdonjogából. Ez nagyon izgalmas jövője lesz a zeneiparnak. Nem szeretnék az az öregedő zenész lenni, aki siránkozik, hogy megváltozott a világ, és nyitott szeretnék maradni az újdonságokra, az új trendekre és előadókra, mert a változás izgalmas. 

És mi a véleményed arról, hogy olyan zenészek tudnak a közösségi oldalakon nagyon gyorsan befutni, akik soha nem adtak koncertet, sőt nem is kell nekik, mert a közönségük egyszerűen nem ott van, hanem online? 

Mindegy, hogy jó vagy rossz értelemben, de a közösségi média éppen kiegyenlíti a zeneipart. A rossz oldala az, hogy vannak olyan emberek, akiknek több ezer követője van annak ellenére, hogy amit csinálnak, az nem jó. Az, hogy valakinek milliónyi követője van, még nem jelenti azt, hogy ő tehetséges, vagy valami különlegeset csinál. És ott vannak azok a nagyon tehetséges és lenyűgöző tudással rendelkező emberek, akiknek meg alig van követője. Akik a skála közepén vannak, vagyis tehetségük is van, és követőik is, na ők az unikorniksok, őket keressük. Nagyon nehéz őket megtalálni, de ha megvannak, akkor nézd meg Lil Nas X vagy Ariana Grande példájából, hogy mivé válnak. 

Mi a MySpace-ről futottunk be, az Apologize az egész világon sláger lett a MySpace miatt. Annak az oldalnak köszönhetjük azt, hogy leszerződtettek minket, és hogy mire lemezen is megjelent a dal, már milliók ismerték. Furcsa kettősség ez, mert az esetek 99 százalékában azt gondolom, hogy a világ jobb hely lenne közösségi oldalak nélkül, de vannak, és ha már vannak, akkor eszköznek kell őket használni arra, hogy elérd a rajongóidat, hogy megmutasd a tehetséged. És valóban használni kell, mi például arra használjuk, hogy eldöntsük a segítségével, melyik legyen a következő kislemez-dal. Megmondtam a kiadónak, hogy elegem van abból, hogy találgassak, melyik dalunk tetszhet az embereknek annyira, hogy azzal jöjjünk ki elsőnek. Ráadásul rosszak is vagyunk ebben, ha van 13 dalunk, 99 százalék, hogy kiválasztjuk azt az egyet, ami nem tetszik a rajongóknak, és én ezt már nem akarom csinálni. Ezért posztoltunk részleteket az összes dalból, és döntsék el az emberek, melyik legyen a kislemezes dal, és erre például tökéletesek a közösségi oldalak.

“Imádok olyan környezetben fellépni, ahol arcul csap a történelem” – A OneRepublic énekese a hétvégi MTV EMA-ről

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók