Takáts Eszter dalszerző-énekes nyár elejéig rendszeresen jelentkezett új premier videókkal, saját zenekarossal éppúgy, mint a MoJazzter projekttel közösen írt és előadott popdalokkal, aztán pár hónapig nem nagyon hallottunk felőle, és most itt egy új, Szentkozmadombján szeptember 26-27-én felvett dal, amihez Eszter egymaga rögzítette otthoni eszközökkel a zenét és a videót is. A kényszerű szünetről és az új dal keletkezéséről meséli:
Hosszú idő után új dalt írtam. Májusban kezdődött, hogy megbetegedett a jobb kezem, így azóta nem gitároztam, hosszas terápiák után is nagyon lassan javul, de szerencsére lett Zalaegerszegen egy új zenekarom, ahol „csak” énekelek, saját, és közösen írt dalokat játszunk. Volt néhány koncertünk is a hetekben, így új inspirációk jöttek, végre elővettem újra a gitárt (csak alkotásra, mert pengetni egyelőre csak segédeszközökkel tudok, és igazán élvezem az énekes-frontember-előadó létet), és ezzel együtt elővettem régi önmagamat is. A dalt itthon rögzítettem szombaton, másnap pedig videót készítettem hozzá. Home felvétel, home stúdió, aktuális üzenet, persze később majd biztosan lesz hangszerelt változata is. Mivel nehéz idén rendszeresen találkoznom a közönségemmel, ezzel szeretném meglepni, és üdvözölni őket, hogy ne felejtsük el egymást. Szeretettel.