Válogatáslemezzel rukkol elő idén áprilisban a Linkin Park, a promócióhoz pedig előbányásztak egy eddig kiadatlan dalt a 2017-es One More Light lemez felvételeiből. A Friendly Fire már elérhető a szokásos streaming csatornákon, a YouTube-on pedig megtekinthető a videó is. A dal egyébként teljesen élvezhető, sőt, talán még jobb is mint egyes dalok amik végül felkerültek a nagyrészt erőtlen One More Light-ra. A videóban ezúttal nem animált Chester Benningont látunk, hanem valódi énekest valódi stúdiófelvételen. Még most is kétségkívül hidegrázós élmény őt énekelni látni és a hangját hallani egy új, eddig ismeretlen dalban. Egy ilyen jól sikerült felvétel még mindig bizonyítja, hogy Chester Bennington generációjának egyik legmeghatározóbb hangja és frontembere volt.
Sajnos kevésbé lehetünk lelkesek magával a best of kiadvánnyal kapcsolatban. Technikailag a Papercuts névre keresztelt lemez nem is best of, vagy greatest hits, hanem singles collection, ám ehhez képest a dallista sokkal inkább egy véletlenszerű playlist, mintsem egy átfogó és átgondolt kislemez gyűjtemény. A húsz track-es játékidő szinte háromnegyedét az első három album dalaiból állították össze, miközben a későbbi albumok csak hézagosan vannak reprezentálva vagy teljes mértékben kimaradnak. Az még érthető, hogy egy 75 percesre összehúzott áttekintésen egyes dalok nem kerülnek fel a lemezre: így eshet ki például a korai évekből a Given Up, a Shadow Of The Day vagy a From The Inside. Nagyobb csalódást okoz a 2010 utáni albumok ignorálása. Az egyébként kifejezetten jól sikerült A Thousand Suns lemezről mindössze a kifejezetten jó Waiting For The End ment át a szűrőn (sehol egy Catalyst, sehol egy Iridescent), de még inkább pórul járt a 2014-es, szintén erősebb LP lemezek közé sorolható The Hunting Party, amelyről konkrétan egyetlen dal sem került fel a tracklist-re (pedig az Until It’s Gone vagy a Final Masquerade nagyon is megérdemelték volna). Érdekes módon még az utolsó One More Light albumot is egyedül a címadó dal képviseli. A megjelenés idején sokat támadott, de Bennington halála után bizarr módon felértékelődő és új értelmet nyerő lead single Heavy mellőzése is érthetetlen döntés.
Cserébe kapunk néhány megkérdőjelezhető létjogosultságú dalt is, mint a Jay-Z-vel közös Numb/Encore mashup (Jay-Z valószínűleg hamarosan kikéri magának, hogy Beyonce miért nem szerepel a lemezen), a szerethető de nem esszenciális QWERTY demo, vagy a nemrégiben megjelent Meteora unreleased track, a Lost is. Nincs baj ezekkel a dalokkal, de annak tudatában hogy a Linkin Park életmű második fele mennyire hézagosan jelenik meg a kiadványon, úgy érezheti a hallgató, hogy fontosabb felvételektől vették el a helyet.
A lemez ráadásul sajnos külsőre sem túl attraktív, sőt, az artwork egészen amatőr hatású. Ahogy az elvárható, lesz sokféle fizikai megjelenés: számos bakelit variáns, CD, zöld kazetta, pólók, pulcsik, a szokásos merch darabok. Azonban összességében nem világos, kinek lesz igazán szüksége erre a lemezre. Az együttes ezidáig mindig kimondotottan alapos, bőkezű és kreatív munkát végzett ezekkel az újrakiadásokkal, a Papercuts viszont egyelőre minimális erőfeszítésnek tűnik.
