Hirdetés
Hirdetés

Elismeréssel ír a nemzetközi sajtó az F.O. Systemről

fos.jpg

Bár több évtizedes a csúszás, de akkor is jó dolog, ha a világ feldedez magának egy magyar zenekart. Ez történt most az F.O. Systemmel is, aki a 80-as évek második felében a hazai darkszintér (lehet, erős a „színtér” kifejezés) legfontosabb zenekara volt.

A 444 számolt be a hírről, miszerint a Dangerous Minds nevű blog fedezte fel magának a már évtizedekkel ezelőtt feloszlott, az utóbbi években néhány alkalommal koncertező zenekart. Az olvasóknál is működhet a dolog, a 444 még „csak” ötezer megosztásról ír, ami ma már eléri a hétezret.

Mátyás Attila, a zenekar frontembere a következőket mondta a Lángolónak a dologról:

Jobb későn, mint soha, legalább elmondhatjuk, most a Nyugat jön utánunk. Várjuk a világ körüli turnét! Komolyra fordítva: valóban felkelthette az írás az érdeklődést az F.O. iránt, mert a kiadó már jelezte, jöttek rendelések az USA-ból a napokban. És talán ez az egész jó felütés arra is, hogy bejelentsem: jövő februárban várunk mindenkit a jubileumi 30 éves F.O. System-koncertre!

Itt lehet lájkolni őket: https://www.facebook.com/FOSystem

Advertisement
38,929KedvelőTetszik
3,063KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló