Hirdetés

Kevés pénzért okés telefon – Ilyen a Honor 400 Lite

A Honor mindig azt csinálja, hogy év elején jön a csúcstelefonja, ami idén a Magic7 pro volt, illetve annak a Lite változata, majd tavasszal megjelenik a közép- felsőközép-kategória, ami 2024-ben kora nyáron a 200 és a 200 Pro volt, de előtte meg érkezik ugyanezeknek a belépő verziója, így most itt a Honor 400 Lite.


Persze most lehet kicsi zavar az olvasóban, hiszen a 400 előtt ott kellene lennie a 300-nak, de az most nincs. Illetve Kínánk kívül nincs, de ott meg már tavaly ősszel megjelent, viszont valamiért a gyártó úgy döntött, hogy az elég lesz csak otthon nekik.

Szóval a 400 Lite most a legfrissebb, nálunk is kapható Honor telefon, ráadásul igen kedvezően adják, hiszen 110 ezer forintba kerül, és még június 30-ig, akcióban egy fülhallgató is jár hozzá. Persze nem csúcskategóriás fülhallgató, hiszen a telefon sem az, de használható.

Ismerős kinézet

A telefon dobozában egy sim tűn és a kábelen kívül nincs semmi pluszban. Mi ilyen zöldes színű készüléket kaptunk, ami első ránézésre nem keltett olcsóság érzetet, még ha jobban megnézve azért érződik is rajta a műanyag. Ráadásul a telefon, mondjuk úgy, inspirálódott elég nagyot az Apple-től, ami leginkább a kameraszigetben nyilvánul meg, ahol ugyan három karikát találunk, de ebből trükkösen az egyik a vaku.

Dedikáltak

A másik inspirálódás a bekapcsoló gomb alatt, a telefon oldalának síkjában lapuló kameragomb. A marketing szerint ez az első olyan androidos készülék, aminek van egy ilyen dedikált gombja, és ez igaz is, és fura, hogy egy olcsóbb telefonon vezetik be. Hogy mit lehet ezzel csinálni? Megnyitni a kamera appot, az újunkat rajta húzogatva zoomolni, rajta tartva fókuszálni, lenyomva tartva videóra váltani. A cég ezt MI kameragombnak hívja, bár az MI-t nem igazán találtam benne.

MI is van még?

Van viszont MI máshol, persze azért jóval kevesebb, mint mondjuk a Magic7 Pro-ban, de ez természetes. Van például bekarikázva keresés, és a varázsradír is simán működik. Ahogy a Google Gemini is előre van telepítve annak is köszönhetően, hogy a kínai cég és a Google szorosabbra fűzte az együttműködést.

És ha már itt, meg az előre telepítésnél tartunk, nekem elég furcsa volt, hogy a 400 Lite-ban ott vannak a Honor saját kis dolgai, van appbolt, a tárcsázó saját fejlesztés, és hasonlók, míg a Magic7 Pro-n, legalábbis az EU-ban kaphatón többnyire a Google megoldásai vannak a készüléken, és még Honor appbolt sincs. Szóval kicsit érdekes az a megközelítés, hogy a csúcs Honor jobban hasonlít a pure Androidra, mint az ötödannyiba kerülő kistestvér.

Okés

A teszt során amúgy nem volt semmi gondom a telefonnal, bár természetesen szoknom kellett a csúcskészülékek után a lassúságát. De nem kell megijedni, nem olyan lassú ez, hogy idegbajt kapjon tőle az ember, és valószínűleg, aki ezt a készüléket veszi, teljesen meg lesz elégedve vele.

Márpedig vannak sokan, akik ezt veszik, hiszen jó párszor hallottam már azt a mondatot még olyanoktól is, akiknek futna simán a csúcsra, hogy nem hajlandóak egy használt autó árát kiadni egy telefonért, sőt, azt is gyakran, hogy százezer forint a lélektani határ náluk. Jó, ez túl van azon kicsit, de tényleg csak egy kicsit.

Szóval akik ezt a kategóriát célozzák be, nem fogja zavarni, hogy az amúgy ezen a szinten bőven okés fotóminőséghez nincs zoomkamera, stabilizálás, vagy hogy a hangszóró csak alulról szól. Ők azt szeretnék, hogy legyen egy működő telefonjuk, legyen rendben az aksija, még ha vezetékmentesen nem is tölt, legyen rendben a kijelző, és valószínűleg már az sem nagyon érdekli őket, hogy a szoftverfrissítés is (igen dicséretes módon) hat évig megy.

A Honor 400 Lite azoknak szól, akik egyszerűen csak egy rendben lévő telefont szeretnének kevés pénzért.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,146KedvelőTetszik
3,147KövetőKövetés
7,220FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek