Hirdetés
Hirdetés

Kétmilliárd dollárt veszített a Spotify a youngos balhé óta, Joni Mitchell is töröltette a zenéit

Értékének hat százalékát veszítette el a Spotify január 26 óta. Akkor eszkalálódott a konfliktus a streamingplatform és Neil Young között. A rocklegenda még a hét elején kérte a Spotifyt, hogy vagy törölje az ő zenéit a katalógusból, vagy szüntesse meg Joe Rogan podcastjét. Utóbbival az a baja a zenésznek (valamint több száz, nyílt levélben tiltakozó orvosnak), hogy podcastjében teret enged a koronavírussal és az oltásokkal kapcsolatos hamis információknak, és ezzel több ezer ember életéért felelős, lévén a világ legnépszerűbb podcastjéről beszélünk. A Spotify sajnálkozva, de törölte Young zenéit, a Rogan ellen felhozott vádakról pedig nem szólt semmit.

Hirdetés

Azóta #DeleteSpotify és #CancelSpotify hashtaggel kampány indult a közösségi médiában, mondván, hogy a cég bebizonyította, hogy egyáltalán nem fontosak nekik a zenészek, csak az, hogy minél több hallgatója legyen a platformon, bármivel is éri el azt. A többi zenei streamingcég is ráugrott a dologra, hogy náluk a zene a fontos, az Apple Music egyenesen úgy aposztrofálja magát, mint Neil Young új otthona. (Azt persze nem tudjuk, hogy mit tett volna az Apple, ha velük, és nem a Spotify-jal van Rogannek 100 millió dolláros szerződése.)

Szombaton egyébként egy másik zenészlegenda, Joni Mitchell is csatlakozott Younghoz, világossá téve, hogy kiáll mellette, és ő is töröltette a zenéit a Spotify-ról. Ezzel még jobban felpörgött a #CancelSpotify kampány, ami hétfőn valószínűleg még nagyobb veszteséget fog okozni a Spotify-nak.

„Felelőtlen emberek hazugságokat terjesztenek, amelyek emberek életébe kerülnek. Szolidaritást vállalok Neil Younggal és a globális tudományos és orvosi közösségekkel ebben a kérdésben.”

– mondta Mitchell.

A cég egyébként 2022 eleje óta (akkor írták a levelet az orvosok), 25 százalékát elveszítette a piaci értékének, emiatt pedig rendkívül aggódnak a befektetők.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók