Hirdetés

Két új könyv mesél a hazai popkultúra történetéről

Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának két új, a hazai populáris zenei kultúra múltját kanonizáló könyve is megjelent. Az Azok a régi csibészek és a Hangok és ütemek új kötetei folytatják a sorozat hagyományait.

Azok a régi csibészek – újabb párbeszéd a rock and rollról 

Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának Azok a régi csibészek című beszélgetéssorozata 2015 tavaszán indult. A talkshow szórakoztató formában járta körül a magyarországi könnyűzene történetét annak legendás szereplőivel. 2016 decemberében jelent meg az első válogatás az elhangzott beszélgetésekből, melyek házigazdái Csatári Bence és Poós Zoltán voltak. 2017-ben a stafétát Lévai Balázs vette át tőlük, és az általa készített interjúkból válogatva is megjelent egy könyv, ezúttal a Kossuth Kiadó gondozásában.

„Ha az életben, boldog akarsz lenni, csinálj zenekart – énekli Beck Zoli barátom az egyik 30Y-dal kezdő sorában. Erre az életbölcsességre már a magyar könnyűzene kezdeteikor is sokan rájöttek, rengeteg zenekar alakult az első pár évtizedben is. Kötetünk főszereplőinek működött a terve: feltették az életüket a zenére, és cseppet sem bánták meg. Azt csinálhatják, amit a legjobban szeretnek, sikeres és boldog ember lett belőlük. Az Azok a régi csibészek című talkshow-sorozatban a kezdetek óta a zenészpálya és a történelmi háttér összefüggéseire koncentrálunk. Hogy válhatott valakiből profi zenész az „átkosban”? Mit lehetett és mit nem? Hogyan befolyásolta a szocialista kultúrpolitika az egyes előadók pályafutását? Miért mindig Erdős Péter állt az út végén? Mi változott 1990 után? Variációk zenészéletutakra a dadaista képzőművésztől a táncdalfesztiválok sztárjáig”   Lévai Balázs a kötetről.

Az Azok a régi csibészek – párbeszéd a rock and rollról 2. című kötet interjúalanyai:
Berkes Gábor és Geszti Péter, Bornai Tibor, D. Nagy Lajos, ef Zámbó István, Karácsony János, Novai Gábor, Szigeti Ferenc és Takáts Tamás, Szikora Róbert, Soltész Rezső, Varga Miklós, Várkonyi Mátyás

A kötet szerzője: Lévai Balázs, szerkesztői Murzsa Tímea és Csatári Bence.

hangokesutemek.jpg

Újabb tíz életút zenével – megjelent a Hangok és ütemek 4. kötete

A jelen és a jövő tehetségeinek támogatása mellett az NKA Hangfoglaló Program kiemelt helyen kezeli könnyűzenénk múltjának feltárását is. A Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram a pop- és rocktörténet emlékeinek kultúrtörténeti és művelődéstörténeti szempontú feltárásáért dolgozik. A 2015 óta tevékeny alprogram keretében 65 életútinterjú készült, amelyek a Kádár-korszakban aktív vagy akkor indult zenészek, a közeli és távolabbi múlt zeneiparának alakítóinak és „napszámosainak” pályáját kísérik végig.

A Hangok és ütemek 4. című, a napokban megjelent kötet a legújabban rögzített beszélgetésekből közöl válogatást. Barcs Miklós, Dresch Mihály, drMáriás, Kiss Ferenc, Lantos Iván, Mohai Tamás, Pajor Tamás, Ráduly Mihály, Rupaszov Tamás és Vas János Panyiga életútját ismerhetik meg belőle az olvasók.

„Az ebben a kötetben olvasható életútinterjúk duplán látleletek” – fogalmaz a könyv előszavában Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Program elindítója. „Egyrészt, mert megidézik a kort, a környezetet és a könnyűzenei életet, amire a megszólalók visszaemlékeznek. Másrészt megvilágítják kicsit a mostani időszakot is, hiszen az objektivitásra törekvő kérdezők révén az interjúk főszereplői a ma szemüvegén, a megidézett események óta történt változások ismeretében beszélik el a hazai zenei élet egy-egy szeletét. És ez így van rendjén. Sőt, azt is mondhatnám, ezzel tartozunk a jövőnek.”

A kötetben szereplő interjúkat Dragojlovics Péter, Jávorszky Béla Szilárd, Papp Máté és Rozsonits Tamás készítették. A könyvet Vass Norbert szerkesztette.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés