Hirdetés
Hirdetés

Késsel támadt zenésztársára a Queensryche frontembere

Egy weboldal szerint Geoff Tate a Queensryche frontembere április közepén egy brazil koncertjük előtt késsel fenyegette meg a zenekar másik tagját, Scott Rockenfieldet a hangpróba alatt, mivel korábban egy elcsípett beszélgetésből kiderült számára, hogy a többiek ki akarják tenni a zenekarból. Nem vagyunk teljesen biztosak benne, hogy a sztori nem kamu, de azért a lapozás után elmondjuk az állítólagos részleteket.

A brazil Collector’s Room szerint a kissé furcsa történet a következő: a Queensryche tagjai Geoff Tate frontember nélkül a tervezettnél korábban érkeztek meg Brazíliába, majd ott egy megbeszélést tartottak. Eközben Geoff Tate is megérkezett a szállásra, aki az egészről nem tudott semmit, keresni kezdte a többieket, ebből pedig végül az lett, hogy egy ajtó mögül sikerült kihallgatnia, amint zenésztársai éppen arról diskurálnak, hogy kirakják a zenekarból.

Tate nem fedte fel, hogy hallotta a beszélgetést, a balhé csak a hangpróbán kezdődött, amikor a frontember előbb Michael Wilton gitárost lökte fel, majd állítólag egy késsel a kezében Scott Rockenfield dobost fenyegette meg, végül pedig a biztonságiaknak kellett szétválasztani őket. Michael Wilton ezek után bezárkózott az öltözőbe és közölte, hogy ő ugyan fel nem megy a színpadra, nem lesz buli, majd miután a szervezők állítólag az egész délutánt a győzködésével töltötték, kizárólag a szerződés miatt vállalta a fellépést, ami így végül nem maradt el.

A Queensryche eddig semmilyen formában nem kommentálta a Collector’s Room információi alapján az elmúlt napokban egyre több weboldalon megjelenő történetet, úgyhogy egyelőre tényleg benne van a pakliban, hogy mindez kacsa, bár a Collector’s Room korábban többször is nagyon jól értesültnek bizonyult.

Advertisement
38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló