A Rock ’N’ Roll Comics – 32 oldalas, főleg fekete-fehér, színes borítós képregény-periodika – 1989 és 1993 közt 63 lapszámot élt meg (65-ig számoztak, de végül kettő sosem jött ki), engedélyekkel sosem rendelkeztek, így előfordult néhány esetben komolyabb tiltakozás zenekarok részéről. A New Kids On The Block például perre vitte a dolgot, de a bírósági ítélet a kiadónak kedvezett, és egy kalap alá kerültek így a képregény feldolgozások az egyéb nem hivatalos életrajzokkal, azaz nem szükséges alkotói engedély a megjelentetésükhöz. Persze a legtöbben engedékenyebbek voltak, Zappa és a Kiss támogatta is őket, belátva, hogy ezek is csak népszerűsítik őket. A poptörténet színe-java bekerült a körbe, főleg klasszikus rockbandák, néhány név a sorból: Metallica, The Rolling Stones, Led Zeppelin, Sex Pistols, AC/DC, Living Colour, David Bowie, R.E.M., U2, The Doors, Alice Cooper, Mötley Crüe.
A lelkesek közé tartozott a The Cure is, Jay Allen Stanford író a magyar kiadáshoz jegyzett előszavában meséli, hogy a zenekar a stúdiója falait a képregény lapjainak fénymásolataival tapétázta tele, Robert Smith pedig egy interjúban dicsekedett, hogy még az anyukája is benne van. Az 1991 júliusában megjelent képregény az éppen csúcson lévő zenekar addigi történetét dolgozza fel a szokásos lineáris módon, ebben is igazodva a klasszikus életrajzokhoz. Mivel a képregény formanyelve ugye lehetővé tesz a rajzok jelentésbeli pluszrétegei révén egy másfajta tömörítést és továbbgondolást a normál írott szöveghez képest, így ez a 32 oldalnyi terjedelem nem is olyan kevés, mint elsőre tűnhet. Belefért a gimis zenélgetéstől a Cure megszilárdulásáig ívelő felnővéstörténet (ebben a folyamatban jelentős szerepet játszott a Siouxsie and the Banshees is, amiben beugró gitárosként sokáig muzsikált Smith), korszakábrázolás, személyes és hétköznapi pillanatok, turnék, próbák, tagcserék, röviden: siker és dráma. Kapott az egész egy laza keretet is: mivel Smith utált repülni, egy utazása során keletkező turbulencia közben fejére esik egy könyv, és halálközeli kábulatában a kaszás jelenik meg neki – ha már ennyire foglalkoztatta egész életében a dalszövegeit is átitató elmúlás gondolata -, majd az utolsó oldalakon mindez visszaköszön, és Smith magához térve megelégedhet, élete filmjének lepergéséhez meghalnia sem kellett.
Greg Fox rajzoló is ügyes, egyaránt jól ábrázol karaktereket és jeleneteket, így láttató képregénye olyan klasszikus biopic játékfilmre hajaz, amiből véletlenül kifelejtették magát a zenét. Ez egyrészt jó hír, mert életrajz-történeti szinten kifejezetten jól muzsikál, mégis kelt bennem némi hiányt. Nyilván nem könnyű az adott eszközökkel magát a zenét érzékeltetni, mivel azonban a Cure speciális műfajban érdekelt, és ha nem is egyedül szülte meg az úgynevezett dark-wave-et vagy gothic rockot, mindenképpen óriási szerepe volt az alapok és a formanyelv kibontakoztatásában, így picivel többet elbírtam volna ennek komolyabb érzékeltetésére a haláltematika és a zsánermegnevezések időnkénti felemlegetésnél. Sajnos nem kerülhető meg, hogy a magyar szöveg hagy némi kívánnivalót maga után, főleg a párbeszédek életszerűbbé gyúrásán kellett volna még dolgozni, akár egy külső lektor bevonásával.
A kiadvány azon felül, hogy a fájóan kevés hazai megjelenésű popzenei képregények egyike, bír néhány további extrával: rögtön ott van ugye a szerző már említett hangulatos bevezetője, valamint a kötet teljes második fele, ami a műben felbukkanó zenei vonatkozásokat (lemezeket, zenekarokat, zeneipari figurákat) taglaló jegyzetblokkon felül tartalmaz még rajongói képregényeket és egész oldalas rajzokat olyan hazai alkotóktól, mint Csordás Dániel, Gróf Balázs, Krurucz Zsófia, Oravecz Gergely, Ghyczy Csongor, Keserű Zsuzsa, Kurucz Zsófia és Szebeni Péter. (Oravecz Gergely oldalait látva eszembe is jutott az igen jól sikerült Faith No More képregénye, jó lenne még látni tőle valami hasonlót, egyértelműen alkalmas a feladatra.)
Információk és rendelés a Comicsmania kiadó oldalán.
