Hirdetés
Hirdetés

Képekkel festett őrültség

anna.jpg

A Suzuki viaDAL soron következő premierjében az Anna & the Barbies legújabb lemezének címadó dalához, a Szabadeséshez készült klipet nézhetitek meg. A videót, melyben Pásztor Anna színpadi megjelenésének minden szélsőértékét felvonultatja a dívától a Marylin Manson-hatású kibernetikus diktátorig a Filmservice stábja készítette. Tokay Péter rendező és Pásztor Samu gitáros további érdekességekkel is szolgált nekünk a dallal és a forgatással kapcsolatban. A hajtás után a klippel együtt ezeket is magadévá teheted!

A Pixelfilmes Tokay Péter rendező régi motorosnak számít a magyar videoklipes szakmában, hiszen az Ektomorftól a Tankcsapdáig a fél magyar színtérrel dolgozott már, legutóbbi klipe épp a Suzuki viaDAL sorozatban készült a Fish! számára.

A klip készítéséről Peti a következőket mondta nekünk:

A koncepció ezúttal tőlünk jött, bár amit végül megvalósítottunk, igazából már a harmadik volt. Az első kettőnél a dalszöveget követve egy klasszikus történetmesélős klipben gondolkodtunk, de aztán arra jutottunk, hogy az a vonal kicsit izzadtságszagú lett volna ebben az esetben. Azt sokan tudják, hogy Anna, egyfajta Lady Gagába oltott Marylin Mansonként minden egyes koncertjén képes elképesztő szerelésekben megjelenni, függetlenül a színpad méretétől. Így adta magát az ötlet, hogy a klipben helyezzük erre a hangsúlyt a művészkedés helyett. Úgy fogtuk fel az egészet, mintha képekkel festenénk, érdekes plánokat, olykor szürreális kosztümöket használtunk, hogy megragadjuk a dal hangulatát. A forgatókönyv ezúttal a szokásostól eltérően inkább gondolatok halmaza volt, de a zenekarnak is tetszett az ötlet, és abszolút szabad kezet adtak nekünk.

Szeretném kiemelni Hornyák István stylist közreműködését. Ő több száz videoklipben dolgozott már, ezúttal is nagyon profi munkát végzett. A smink és az általa választott kosztümök nagyban hozzájárultak a klip összhatásához. A klip operatőre Szőke János, gyártásvezetője Pusztai Erika volt a Filmservicetől, a B-kamerát Bíró Attila kezelte.

A zenekar részéről Pásztor Samu gitárost kérdeztük.

A Suzuki viaDAL érdekesen alakult számunkra. Többször is indultunk, aztán meg kicsit el is felejtődött a dolog a napi teendők közepette, amikor egyszer csak jött a hír, hogy nyertünk. Amikor elkezdtünk egyeztetni a klip készítéséről, több korábban készült klipet is végignéztünk, és végül Tokay Petiék mellett döntöttünk. Ők találták a forgatási helyszínt, a Brody House apartmanházat, ami egyszerre romos és nagyon látványos, így meg is úsztuk a díszletezést, hiszen három-négy helyiségben le tudtunk forgatni mindent egy nap alatt. A stáb profi, a hangulat pedig kitűnő volt, nagyon jó volt együtt dolgozni velük.

A dal alapvetően azt az érzést, vagy állapotot ragadja meg, amikor az ember eljut egy pontra, ahonnan már látja a következő pár évet, és azt, hogy milyen irányba fut majd az élete. Ezzel az úgymond megállapodottsággal együtt jár egyfajta sóvárgás is, hogy ne csak a tervezett dolgok maradjanak, hanem azzal együtt meg tudjuk érezni azt a fajta felszabadultságot, ami a fiatal éveinkben jellemző, hogy néha merjük spontán eldobni az agyunkat, merjünk kicsit őrültek lenni.

A Suzuki Crossover lemezen Annáék és a Subscribe egy közös dalt is elkövettek, amelyhez egy szöveges videó is készült.

A 6 számos albumot innen töltheted le teljesen ingyen. A viaDAL sorozatban hamarosan újabb klipek látnak napvilágot, érdemes figyelni!

https://www.facebook.com/ilovesuzuki

A film a Magyar Suzuki Zrt. megbízásból készült, a hat Márka Művek gondozásában és a Filmservice értő kezei munkájaként.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló