Hirdetés

Kellemesen hullámzik – Meghallgattuk az új Megadeth-lemezt

2022-ben kijelenteni, hogy Dave Mustaine a metálzene ikonja, egyáltalán nem túlzás. Az, hogy a karrierje így alakult mondjuk 1983-ban talán ő maga sem gondolta volna, illetve mégis, hiszen már akkor sem volt legfőbb tulajdonsága a szerénység. Nehéz ember, na. Ezt leírni pedig már annyira klisé, ami csak a legnagyobbakkal kapcsolatban születik. A főfőnök az évek során pedig inkább afelé haladt, hogy szimpatikus legyen, mint ellenszenves. A Megadeth zenéje ugyebár nélküle nincs, az ő egója, vágyai, céljai határoznak meg minden ’deth-lemezt.

Van még egy klisé itt, vagy inkább tipikus jellemző, hogy a zenekar lemezeit a hallgatósága, vagy inkább fanatikus rajongói hosszasan képesek csócsálgatni, elemezgetni, még akkor is, ha a korai komplexitást, többrétegűséget már nem igazán használja a gitáros-énekes. És ilyenkor jöhet is az első felhördülés a táborból, mégpedig, hogy ha nem is komplex egy-egy lemez, de az biztos, hogy többrétegű, és nagyon sokat lehet hallgatni, mire minden feltárul a hallgató előtt. Szóval az igaz, hogy a Megadeth Youthanasia-korszakbeli szimpla gondolkodása nem jellemző már, inkább minden vegyül benne, amit korábban csináltak, de sokat hallgatni nem az összetettsége miatt lehet, hanem mert kicsit cirkalmasan fogalmaznak. Egy-egy dal idemegy, odamegy, leáll, újrakezdődik, pedig valójában egyik sem hosszú. Van, amelyik akár felférne a Youthanasiára, de aztán letéved arról az útról. Van, amelyik visszanyúl a Rust In Peace-ig, de aztán kommerszebb lesz mégis.

Valójában már az ezt megelőző Dystopia is ilyen volt, de most méginkább igaz, hogy egyszerre fogós és tüskés a lemez, de mindvégig koherens. A zene éke továbbra is Mustaine ritmusjátéka, ami annyira jellegzetes, hogy nem is kellene más hangszer, hogy felismerje az ember. A hangja persze sosem fog már megjavulni, soha nem is volt jó, de hát ezen már évtizedekkel ezelőtt túl kellett tennie magát annak, aki Megadethet hallgat. Vannak most tőle aranyos, rocknrollos, lazább énektémák, amikkel feldobja a vaskalapos metálzenét, de ez sem új dolog, csak eddig inkább a zenében volt markánsan jelen (nem véletlen a Sammy Hagar-feldolgozás a bónuszok között).

Milyen kérdés lenne a végén, ha nem az, hogy tud-e bármilyen újdonságot mutatni egy Megadeth-lemez 2022-ben? Nem igazán, de ez nem különösebben baj, mert a The Sick, The Dying… And The Dead! kellemesen hullámzó, önmagára reflektáló, jól hallgatható metállemez. Tud örömet okozni, de valakinek unalmat is, bár utóbbi talán jóval kevésbé lesz jellemző most.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

37,330KedvelőTetszik
2,907KövetőKövetés
1,090FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk