Hirdetés
Hirdetés

Kedden olyan lesz Magyarországon, ami még soha nem volt. Blondie-koncert!

Kedden pályafutása során először lép magyar színpadra a Budapest Arénában a Blondie, a nyolcvanas évek egyik legnagyobb hatású zenekara. Lényegében bárkinek ajánlható a koncert, hiszen nincs olyan ember a földön, aki ne ismerne legalább három Blondie-slágert. A zenekar egyébként 40 éves, ezért is a nagy felhajtás.

Különleges turné ez a mostani, hiszen 40 éves a zenekar, ami hosszú idő. Mi mindig egy olyan zenekar voltunk és vagyunk, akik abban gondolkoztak, hogy minél előremutatóbbak legyenek, ezért is nagy szó, hogy egy ilyen zenekar 40 évet a piacon tud tölteni. 

– mondta a Lángolónak Chris Stein alapító-gitáros

Az évforuló alkalmából idén egy különleges duplalemez is a boltokba került Blondie 4(0) Ever címmel, aminek első korongján egy best of van, de minden dalt újra felvettek, a másodikon pedig a Ghosts of Download című tízedik nagylemez. Ugyan ünnepelnek most, sem foglalkoznak a jövővel, ahogy régebben sem tették. Stein szerint csak a jelenben élnek

Mindig is azzal foglalkoztunk, hogy a jelenben született alkotásaink, zenéink a jövőben is megállják a helyüket. Meg szerintem a fiatalokra vagy legalábbis ránk nem is igazán volt jellemző az, hogy sokat filozofáltunk volna azon, hogy mi lesz évtizedek múlva. Most sem tesszük.

A koncerten természetesen egy nagy válogatást kapunk majd a zenekar slágereiből, amit Stein szerint ugyanazzal az energiával adnak majd elő, mint fiatalon.

Öregebbek lettünk, de mindannyian jobb zenészek vagyunk most már, és ez azért érezhető a koncertjeinken is. A tiszta energia mellett most már azért a zeneiség is jelentős, ráadásul a komputereknek köszönhetően az új lemez dalai is sokkal elektronikusabbak lettek, valamint mindezt a régi daloknál is tudtuk hasznosítani.

Szóval egyszerre lesz múltidézés, és előre mutatás a szeptember 9-ei arénás koncert. Felkészülésnek tessék például meghallgatni ezt:

Advertisement
38,981KedvelőTetszik
3,058KövetőKövetés
3,800FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló