Hirdetés
Hirdetés

Karszalag a Mennyországba – Premieren az Imre Fia Imre új lemeze

Az Imre Fia Imre Geller című számán keresztül már kaphattunk egy kis ízelítőt abból, hogyan szeretné megsemmisíteni a zenekar a magyar alter és a metál műfajai között tátongó szakadékot. A beharangozó dal után most megérkezett a komplett lemez, a Karszalag a Mennyországba.

„Elegem volt az otthon zenélésből”

2018-ban jelent meg az Imre Fia Imre első, Nálad hatalmasabb dolgok című lemeze. Az azóta eltelt öt év soknak is tűnhet – egészen addig a pontig, amíg az ember képbe nem kerül azzal, hogy milyen metamorfózison ment keresztül a produkció. Az Imre Fia Imre alapvetően a frontember György Imre egyszemélyes hálószoba-metálprojektjeként indult, amin az idő előrehaladtával nagyon is változtatni akart:

„Ki akartam jönni abból a szobából. És ha már a produkció köré szerveződött egy élő felállás, ki akartam használni az ebben rejlő lehetőséget, analógban akartam játszani és felvenni, nem akartam, hogy öten üldögéljünk lakásokban a számítógép előtt és csavargassuk a plugineket. Tudom, hogy a világ és a zeneipar pont az ellentétes irányba halad, de én ebben nem érzem jól magam, valami grandiózusabbra vágytam.”

A koronavírus ezeknek a törekvéseknek a megvalósulását jócskán lelassította. Mivel már torkig voltak az otthoni zenéléssel, a tagok közös döntés alapján inkább kivártak – semmiképp sem szerették volna, hogy a kedvezőtlen körülmények a produktum rovására menjenek, de összejártak dalokat írni.

„Furcsállták a kikacsintásokat a magyar alter felé”

Az első nagylemez stílusához képest meglehetősen nagy utat járt be a banda. Azonban ahogy a Nálad hatalmasabb dolgoknál, úgy a Karszalag a Mennyországba esetében sem lett egyszerűbb meghatározni azt a hibrid műfajt, amit az Imre Fia Imre képvisel. Az énekes így idézi fel, hogyan okozott számára fejtörést régebben a külvilág felcímkézéshez való ragaszkodása:

„Próbáltam magunkról azt hazudni, hogy mi egyfajta ilyen ezredfordulós nu metal banda vagyunk, akkor mindenki az angol karattyolást hiányolta és furcsállták a kikacsintásokat a magyar alter felé. Ha azt mondtam, hogy mi egy metál zenekar vagyunk, aki sok trappes alappal játszik a zenéjében, mindenki valami Ghostemane-szerű cuccot vizionált, szóval idővel le is tettem ezekről a kategóriákról.”

Ami az elmúlt években megváltozott, az a közönség hozzáállása a zenei irányzatokhoz és azok határaihoz, amik korábban sokkal inkább élesnek és átjárhatatlannak tűntek. Manapság már kevésbé okoz fennakadást az emberek fejében, ha egy produkció albumonként, vagy akár dalonként váltogatja a műfajokat. A kötőanyagot az előadó személye jelenti. Így van ez a Karszalag a Mennyországba esetében is, ahol a különleges éneklési stílus és a dalszövegek kovácsolják egységgé a 15 számos hanganyagot.

„A felvételeken lépett elő mindenki dalszerzővé a saját hangszerén”

A projekt alapvetően György Imréé, amit a kezdetekben Pogány „Pogi” János segített felnevelni. Az új lemeznél viszont a zenekar billentyűse, Tornai Zsolt lépett elő producerré, aki az énekest lecsábította az érdi Nortyxba és közölte vele, hogy ezúttal ő szeretné elkészíteni a közelgő felvételeket.

Korábban Imre viszolygott a vendégelőadók gondolatától, viszont Zsolt ekkoriban több olyan feltörekvő arcot mutatott neki, akikkel együtt dolgozott, például Tony Nameless, Pócs Boti vagy az Irlanda tesók a Pavilon Projektből. A felsoroltak mellett az albumon közreműködőként csatlakozott egy régi barát is Szlovicsák Bendzsi személyében. Vele egy színdarab zenéjén dolgoztak már együtt, amit a Covid sajnos kinyírt, de a népzenés dallam, ami a Tamagocsi temetőben felcsendül, megmaradt.

Az album szinte teljes terjedelmében hallható majd az Imre Fia Imre lemezbemutató koncertjén. Az esemény december 1-jén lesz az Instantban, ahol a színpadot az Acid Empire-rel osztják meg, akik a 2022-es KMM Tehetségkutató győztesei, akik a rap, a metál és az elektronika között lavíroznak.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,855KedvelőTetszik
3,021KövetőKövetés
2,240FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók