Hirdetés
Hirdetés

Karányi visszatért, és egész évben lemezeket ad ki

karanyiodett.jpg

Nyolc éve nem adott ki lemezt Karányi Dani, a 2016-os év viszont más lesz. A negyedik albuma olyan grandiózus lesz, hogy négy részben jelenik meg az év során. Az első EP ma jön ki Million One címmel, amit alább nem csak meg lehet hallgatni, de egy napig (csütörtök éjfélig) ingyen le is lehet tölteni. A teljes, év végére összeálló anyag a 80-as évek sci-fi filmjeinek hangulatát idézi meg zeneileg. Negyedévenként jön majd ki egy rész, összességében pedig nagyjából kétórás lesz a lemez. Minden kislemezen lesz egy fő szerzemény, ami körül forog majd a többi (akár egy bolygó holdjai), ezek emocionálisan kapcsolódnak majd az alap dalhoz. A lemezen feltűnnek a hazai popélet ismert alakjai, olyanok mint Odett, Kama, Fehér Balázs, de mások is jönnek még hol főszereplőként, hol a háttérbe húzódva. A Million One közreműködőit a lejátszó alatt lehet olvasni, de a képből már rá lehet jönni, hogy Odett főszerepet játszik benne. Aki élőben is hallgatná a dalokat, az Akváriumba kell majd mennie február 27-én.

Itt az EP:

Written and produced by Dani Karanyi
Underskin vocal samples by Kama
Million 1 lyrics & vocals by Odett Polgar
Breakup Silence vocals & Guitars by Daniel Garamvölgyi
We Begin guitars by Zoltan Szaloki
Cover Art by Botond Keresztesi
Mastering engineer: Ferenc Stamusz

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló