Hirdetés
Hirdetés

Karanténkoncerteket ad a Budapesti Fesztiválzenekar

bfz.jpg

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) muzsikusai március 16-tól a tervek szerint minden nap Karanténesteket tartanak, hogy a nagyzenekari hangversenyek hiányában is zenei élményt biztosítsanak a közönségnek. Az online követhető kamarakoncerteket, amiket a zenekar próbaterméből közvetítenek, azoknak ajánlják, akik a bezártság időszakát tartalommal, szívmelengető dallamokkal szeretnék megtölteni.

Fischer Iván, a Fesztiválzenekar zeneigazgatója így foglalta össze a Karanténkoncertek lényegét:

Most eljött az intim, otthoni zenehallgatás és a néhány fős kamarazene ideje, hiszen nem szabad egy zenekarnyi zenészt és a közönséget egy zárt térben összezsúfolva veszélynek kitennünk. De zenére szükség van, ilyenkor még inkább.

A BFZ arra kéri a hallgatókat, ha tehetik, támogassák a zenekar tagjait, akiknek a sorozatos koncertlemondások komoly bevételkiesést jelentenek.

A Karanténestek megtekinthetők a www.bfz.hu oldalon és a zenekar Facebook-oldalán – amíg lehetséges — minden este 19:45-kor. A következő napok programja ide kattintva érhető el. 

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló