Hirdetés
Hirdetés

Kanye West a Mars Voltáról posztolt, miközben Sütő Józsefet nézte a tévében

mvkw_1.jpeg

Nem, nem ment el az eszünk, ami a címben van, az a színtiszta igazság. Mutatjuk:

Na ugye, nem hazudtuk. Mondjuk mindez csak kérdéseket vet fel. Miért posztol Kanye West váratlanul a Mars Voltáról? Miért nézi Sütő József 1964-es olimpiai maratonfutását, miközben a Mars Volta The Widow című, 2005-ben megjelent dalát hallgatja? Milyen albumot kell nekik közösen befejezni? 

Merthogy ugye mindeközben Kanye West elindul az amerikai elnökségért, amit egyesek már megcáfoltak, majd a cáfolatot cáfolta meg West azzal, hogy mégis megtartotta elnökjelöltségi első gyűlését, ahol zokogva vallott életéről. Aztán állítólag még a héten megjelenik az új nagylemeze DONDA címmel, de erről sem tudunk semmit, mert West kitett egy dalsorrendet a Twitterére, majd törölte is az egészet. Ráadásul a dalok között nem szerepelt a nemrég váratlanul kiadott Wash Us in the Blood című szám. Aztán újra felkerült egy rakás dalcím, amihez odaírta, hogy pénteken jön az album. Sőt, egy film is jön hozzá, DONDA: WITH CHILD címmel.

DE HOGY JÖN IDE A MARS VOLTA?!

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók