Hirdetés
Hirdetés

Kanye West új lemeze nem lesz elérhető online

Elvileg napokon belül, február 22-én megjelenik Kanye West új nagylemeze Donda 2 címmel, amin a producer-rapper stúdiópletykák szerint leginkább Marilyn Mansonnal közösen dolgozott.

Hogy valóban megjelenik-e akkor a lemez, valószínűleg még a főszereplő sem tudja, de most azt írta, hogy a Donda 2 kizárólag a saját platformján, az úgynevezett Stem Playeren lesz elérhető. Hogy ez micsoda, arról itt már írtunk:

Nem tetszik az új Kanye West-album? Keverd át!

Ye kiemelte, hogy mindenkinek tiszta legyen, sem az Apple Musicon, sem az Amazonon sem a Spotify-on, sem a YouTube-on nem lehet majd hallgatni. (Jay-Z haverja Tidaljét kihagyta a felsorolásból, de lehet csak elfelejtette.)

Aztán olyat is mondott, hogy

Ma a művészek a zeneipar által megkeresett pénznek mindössze 12 százalékát kapják. Ideje kiszabadítani a zenét ebből az elnyomó rendszerből. Ideje átvenni az irányítást, és felépíteni a sajátunkat.

Szóval Kanyéből előtört a művészekeért küzdő harcos, és a háborút ő a 200 dolláros kütyüjével kívánja megkezdeni.

Aztán majd holnap meggondolja magát.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók