Hirdetés
Hirdetés

Kaltenecker Zsolt a Special Providence-ben

Tíz év közös munka után kivált Cséry Zoltán billentyűs a Special Providence-ből. Az instrumentális progresszív jazzmetal zenekar egy hónapon belül megtalálta utódját, hazánk egyik legismertebb jazz-zongoristáját, az Artisjus-díjas Kaltenecker Zsoltot. Az új felállású zenekar intenzíven próbál, írja az új dalokat, és június végén stúdióba vonul.

„A Special Providence új korszaka kezdődött az új évben” – mondta Markó Ádám, a kvartett dobosa, alapító tagja. – „Útjaink januárban különváltak, tíz sikeres év után Zoli úgy döntött, hogy nem folytatja velünk a közös munkát. Kívánunk neki sok sikert új céljaihoz. A Special Providence természetesen továbbra is töretlen hittel és elszántsággal folytatja menetelését, és ehhez a legmegfelelőbb embert találta meg Kaltenecker Zsolt személyében.”

Kaltenecker számos formációban és saját együttesben zenélt. Tagja volt a Bin-Jip-nek, a K.L.B. Trió-nak, és az általa vezetett Kaltenecker Triónak is, jelenleg a 1705 formáció tagja. A Songs From The 20th Century című albuma az év jazzlemeze volt. Az elmúlt két évtizedben rengeteg országban turnézott, zenélt többek közt Japánban, Lengyelországban és Angliában is.

Kaltenecker érkeztével gőzerővel dolgozik a Special Providence az új anyagon, a tagcsere miatt a zenekar sorlemezének felvétele eltolódott és a megjelenés szeptember 26-án lesz. Az új felállás először július 19-én látható az A38 hajó tetőteraszán.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló