Hirdetés
Hirdetés

Kaliforniai punk Piros Arannyal – Pennywise-lemezkritika

Pennywise – All Or Nothing
(Epitaph) 

Pennywise, a bohóc anno legalább oly mértékben felelős volt válogatott gyermekkori traumáinkért, mint Dévényi Tibor vagy a Varjúdombi mesék. Ezzel szemben a Stephen King-karakterről elnevezett zenekar eleinte korántsem gyakorolt ránk ennyire mély benyomást. Csupán egy újabb csoportosulásnak tűntek az Epitaph kiadó deszkás droidhadseregéből, akik a republikánus politikát és a macskaköves utakat emlegették Amerika legégetőbb problémái között. Ám miközben a kaliforniai punk mezőnyből (legalábbis annak második hullámából) egyre inkább kiveszett a lendület, a Pennywise lemezről-lemezre erősebb lett. Olyannyira, hogy utóbbi két-három kiadványukon már nyoma sem volt üresjáratnak. Már csak ezért is nehéz magyarázatot találni rá, hogy Jim Lindberg énekes-gitáros miért épp zenei nézeteltérésekre hivatkozva lépett le. 

A mikrofon ezt követően egy magyar származású punkhoz került, ami elsőre akár kamikazeakciónak is tűnhetett volna. Fletcher Dragge-éknek azonban ezt követően sem kellett attól tartania, hogy a Koccintós és a csónaklakk rendszeres kellék lesz a zenekar próbatermében. Téglás Zoltán Los Angeles-i és veresegyházi lakos Lindbergnél erőteljesebb orgánummal és nagyobb hangterjedelemmel rendelkezik, ám ezt leszámítva az énekescsere nem hozott különösebb változást. Sőt, kijelenthetjük, hogy az All Or Nothingon tapasztalható reformtörekvéseket egy phenjani telefonközpont vezetősége is megirigyelhette volna. Ám ezzel a Pennywise esetében nincs is semmi baj, főként, ha a szerzemények színvonala önmagában feledteti a hasonló „hiányosságokat”. Márpedig a címadó nyitódal igencsak erre utal, mint ahogy a szintén pörgős Waste Another Day is. A Revolution az első igazán slágergyanús darab a lemezen, nem mellesleg kiválóan alkalmas a pizzamaker táncfigura (lásd a Sick Of It All Step Down-jának klipjét!) demonstrálására is. A csordavokálos Stand Stong után azonban a hasonszőrű kiadványok talán leggyakoribb hibájával kell szembesülnünk: történetesen a változatosság és az igazán karakteres dalok hiányával. Akinek volt szerencséje a Lagwagon, Millencollin, Anti-Flag stb. életmű néhány darabjához, már közel öt másodperc után képes lenne lekottázni a várható dallammeneteket és ritmusképleteket. (A We Have It All ettől függetlenül felfogható a Pennywise személyes Hail And Kill-jének. De csak mert epikusabb himnuszt ha beledöglünk, sem tudunk említeni.) 

Szó sincs róla, hogy az All Or Nothing rossz lemez lenne. Sőt, segítségével bármikor visszatérhetünk egy ’90-es évekbeli házibuliba, hogy az elhunyt nagyi kanapéján ugráljunk az említett szerzeményekre. Mindent egybevetve azonban a 2008-as Reason To Belive-hez képest egyértelműen visszalépésnek tűnik.

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,050FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló