Hirdetés
Hirdetés

Júliusi ifjak – Újabb fellépőket jelentett be a Bánkitó fesztivál

2_7.jpg

Nem lehet tudni, hogy a mostani járványhelyzet mennyire lesz hatással a nyári koncertszezonra, hiszen egyelőre szinte mindenhonnan lemondott turnékról, fesztiválokról hallunk. A hazai nyári rendezvények egyelőre optimistán kezelik a helyzetet, így a Bánkitó fesztivál is, akik többek között olyan új neveket jelentettek be az idei évre, mint a Szabó Benedek és a Galaxisok, a Ricsárdgír, a Mörk, vagy az Erik Sumo Band. További információk a folytatásban.  

A fesztivál sajtóbejelentése így szól: 

A Bánkitó évről évre felsorakoztatja a legszerethetőbb hazai zenekarokat, és ez idén se lesz másképp. 2020. július 8 és 12 között idén is igazi hungarikumokkal vár a fesztivál! A júliusi ifjak a tó körül gyülekeznek majd, hogy forradalmasítsák a nyári szabadságot – lesz forrongás, forróság, forgás és pörgés is. Ha meghallod, kiket sodor össze Bánkon a nyári szél, te sem állod meg, hogy benevezz egy alapos magyarkodásra.

A Szabó Benedek és a Galaxisok tagjait nemcsak a fesztivál 0. napján, a Kaláka-napon csíphetitek el. Önálló koncertjüket megtalálod majd a szokott helyen és a szokott időben, a Tószínpad táborzáró révülésén is. Ha arra lennél kíváncsi, mire buliztak régen a kukoricafosztásból hazatérő leányok, nézz be egy csárdásra Napfonat koncertjére. Harmónia, girl power, katarzis! Csaknekedkislány is megsétáltatja fületekben új nagylemezét, a Kobraszívet. Persze akkorra már nem lesz annyira új, szóval épp elég időtök lesz, hogy kívülről fújjátok az összes szöveget.

Az ornitológia szerelmesei a Siketfajd dürgését is élőben tanulmányozhatják fesztiválkörnyezetben, de megtekinthető majd az őshonos Elefánt is. A spirituálisabbaknak Kapitány Máté és Lil Frakk hozza el a táltosi kántálási formát, a reppet. A finomabb ritmusra beszélést és a csatamének erejét idéző trapet AKC Misi és az IBBI Gang együtt képviseli majd – és ott lesz az ország legbetyárabb banánszakértője, Krúbi is. 

Jön a Ricsárdgír, hogy megénekeljen híres magyar ősasszonyokat, használati tárgyakat és életérzéseket. Jön a bulis funkot képviselő Puszi, meg az elvontabb agyalást képviselő Újzenekar és a Lemurian Folk Songs. És velünk lesz frissiben a Kikeltetőről a Dupla Eutanázia is! A Carson Coma bájosan megidézi majd Korda Györgyöt, és a hatvanas és hetvenes éveket. 

Időben kicsit hátrébb, aztán meg előrébb utazva Nóvé Soma zenéjének mindkét pólusát élvezhetitek. Az angolnyelvű pszichedelikus hangjegyeket ontó Middlemist Red mellett jön a line-up legpirosfehérzöldebb koncepciójával, a Mordái-jal is! A hattagú formáció orvosság a magyar undergroundra eddig jellemző idült népzenehiányra, és a kóros mozdulatlanságot is csárdásviharrá oldja.  A Duna hullámain szörfölő Skeemers erős csajpunk energiájával garantáltan megcsujjogtat.

A magyar virtust tolmács nélkül is hűen kommunikálja a Platon Karataev, Dope Calypso, Fran Palermo és Erik Sumo Band angol szövegei, vagy Mörk vidám csöröge funkja.  A Belauval elektronikus downtempo muzsikára és harmonikus női hangokra lehet megnyugodni a vad hejehuja után. Vagy épp Saya Noé melankólikus, utaztató elektropopjára.

Akinek pedig ezek után is telhetetlen marad a szíve, azt majd Dé:Nash ejti révületbe.

A Bánkitó korábban már olyan előadókat jelentett be, mint Kevin Morby, Thee Oh Sees, Wolf Parade (CAN) / Coucou Chloe, Analog Balaton, Mayberian Sanskülotts, Slow Village, Superflake, METEO, Perrin, Baba Aziz [DJ SET], Ohnody, Polldarier. Jegyek elővételben a Tixa.hu hálózatában. További információk a Bánkitó Fesztivál weboldalán és Facebookján

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló