Hirdetés
Hirdetés

Judas Priest: Downing sértődötten célozgat, Halford cáfol

halford_downing.jpg

Ahogy korábban lehetett róla hallani, a Judas Priest aktuális turnéján az alapító gitáros, Glenn Tipton már nem vesz részt Parkinson-kórjának előrehaladott állapota miatt. A helyét a zenekar producere, Andy Sneap veszi majd át a koncerteken, bár Tipton a hírek szerint bármikor felbukkanhat a színpadon. Ennek a fejleménynek sokan érthető módon nem örülnek, még kevésbé örül viszont K.K. Downing, a zenekar korábbi gitárosa, aki csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy az ő visszatérése fel sem merült ebben a helyzetben. Közleményében arra is utalt, hogy Sneap feltehetően nem csak producerként vett részt a lemez elkészítésében. A Priest énekese, Rob Halford természetesen azonnal visszautasította ezt a feltételezést.

Downingot saját megfogalmazása szerint sokkolta és megdöbbentette, hogy nem hívták vissza korábbi társa helyettesítésére. A gitáros 2011-ben szállt ki a zenekarból, közelebbről meg nem nevezett okokból, bár többen tudni vélik, hogy menedzselési kérdésekben voltak nézetkülönbségek a háttérben, emellett azzal az iránnyal sem volt elégedett, amely felé a zeneipar fordult. Ugyanakkor több alkalommal is kifejezte, hogy részéről az ajtó mindig nyitva áll – vagy legalábbis mostanáig nyitva állt.

Mély szomorúsággal töltött el az a hír, hogy Glennek hosszabb távon bele kellett törődnie ebbe a szerencsétlen állapotba. Ez azt is jelenti, hogy a gitárduónk korszakának vége, ezzel pedig nekem is együtt kell élnem. Az a csillapíthatatlan étvágy, ami mindkettőnket arra késztetett, hogy egyedi és ihletett zenét alkossunk évtizedeken át, kitörölhetetlen. Ugyanakkor mindenkinek, aki végigkövette szeretett zenénk fejlődését, el kell fogadnia, hogy a dolgok változnak, vagy egyszerűen csak véget érnek.

Szomorúan közlöm továbbá, hogy sokkolt és megdöbbentett, hogy meg sem kerestek, hogy térjek vissza a Priestbe eredeti szerepkörömbe, gitárosként. Akár visszatérhettem volna korábban, akár nem, egy ehhez hasonló szituáció lehetősége meg sem fordult a fejemben, amikor távoztam – amellett, hogy hivatalosan és üzleti szinten továbbra is a Judas Priest tagja vagyok. Mindazonáltal most már a korábbiaknál is tisztábban látom, hogy jó döntést hoztam, amikor elhagytam a zenekart. Úgy látszik, többen nem értékelik a hosszú időt, és mindazt, amit a zenekar hatalmas örökségéhez hozzátettem. A rajongók érdekében komolyan remélem, hogy a meg nem keresésem nem pénzügyi okokból történt.

Ismerem Andy Sneap-t, ő az egyik legnagyszerűbb zenész a metál világában, akivel valaha is találkozhattál. Biztos vagyok abban is, hogy a új Judas Priest-albumon nem kizárólag producerként tevékenykedett. A rajongóknak azt tanácsolom, menjenek el a koncertekre, és szeressétek a zenekart olyannak, amilyen, így teljessé téve a zene történetének egy fontos fejezetét, melyben mindannyiatok jelentős szerepet játszott.

Downing rossz szájíze valahol érthető, hiszen évtizedeken keresztül meghatározó tagja volt a zenekarnak, ugyanakkor a mostani nyilatkozat után nem maradt túl sok esélye annak, hogy viszontlátjuk majd a Priest soraiban. Az énekes, Rob Halford ugyanis nem sokkal később már reagált is a nyilatkozatra, érthető módon kissé nehezményezve a gitáros által elmondottakat.

A Judas Priestben az egyik legjobb dolog, hogy soha nem mentünk bele nyilvános vitákba. Nagyon könnyű manapság besétálni a közösségi média csapdáiba. Hányszor látunk olyat, mondjuk a sportot illetően, hogy az emberek meggondolatlanul kommentelnek, a pillanat hevében, érzelmi alapon? Mindannyian emberek vagyunk, mindenkinek vannak érzései, és hajlamosak vagyunk leírni az első dolgot, ami az eszünkbe jut, legyen az jó vagy rossz. Aztán ezek a dolgok visszajuthatnak hozzád, és kellemetlenségeket okozhatnak.

Szóval ez a nyilatkozat nagyrészt teljesen felesleges volt. De egy dolgot mindenképpen tisztázni szeretnék. Minden feltételezés, miszerint Andy Sneap játszotta volna fel Glenn gitárszólamait a lemezre, ezer százalékosan hamis. Ugyanis én végig ott voltam vele a stúdióban, és nagyon, nagyon keményen dolgozott. Képzeljétek el, hogy a Parkinson-kórja tizedik évében jár! Senkit nem láttam még ilyen bátran küzdeni. Kihívást jelentett számára minden dal, de ő megcsinálta, kitartóan, napról napra. Nagy hatást tett rám az, hogy ezt első kézből tapasztalhattam meg. És ez mindenki számára megmutathatja, milyen csodálatos dolgokra képesek azok, akik ezzel a betegséggel harcolnak szerte a világon.

Tehát köszönöm a lehetőséget Kenny-nek, hogy ezt tisztázhattam, mivel a nyilatkozatából ez volt az egyetlen, ami személyesen engem szíven ütött. És most mindenki a világon megtudhatja, hogy minden, amit hallhattok Glenntől az új lemezen, az a csodálatos Glenn Tipton munkája.

Akárhogy is, napokon belül érkezik az új album, a Firepower, amelyről a zenekar folyamatosan adagolja az új dalokat. 

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló